Az első angliai tartózkodásom csupán két napra tervezett átszállás volt, amikor Kalkuttából nyári szabadságra tértünk haza 1983-ban. Londont megrövidítette egy kellemetlen affér: a kalkuttai Britt Főkonzulátuson az útlevelünkbe ütött bélyegzőről a kirendeltségi alkalmazottunk azt hitte, hogy vízum, mi pedig nem ellenőriztük, így aztán a heathrowi reptéren derült ki, hogy az csupán a vízumkérelmet igazoló akármi. A határőrök nem voltak kifejezetten kedvesek hozzánk, sőt, mondhatnám, gorombán bántak velünk. Órákat várakoztattak a reptéren, aztán átengedtek minket a szemközti szállóba, a Holiday Inn-be. Reggel vissza kellett mennünk, és akkor adták ki a vízumot.
Londont rossz hangulatban kezdtük, aztán kölcsönösen felengedtünk: a város befogadott bennünket, mi pedig megkedveltük őméltóságát. Gazdag, pompázatos, előkelő. A szállásunk egyszerű panzió volt reggelivel, de minden évszázados bájt sugárzott és pár lépésnyi sétával elértük a metrót. A metrót, amelyik olyan hálózat, hogy két utcasarkot se muszáj vándorolni, mindenüvé elviszi az embert. Ha mégis taxira vetemedik valaki, megtapasztalhatja a hagyománytiszteletet és udvariasságot. Az angol cab maga Anglia, a sofőr mögött üvegfal, a járgány magas építmény, táncolni lehet benne, lágyan ringatózik a sűrű kocsisorban, sehol egy pisszenés, egy mérges mozdulat. Anglia.
***
Most, amikor ezeket a sorokat írom, 2004 február 8.-án 16:54 van, az ablakhőmérőn + 8 C fok és nyári zivatar tört a városra: dörög-villámlik és esik az eső. Két napig tombolt a nyár, +20 C fokot is elért a csúcs és most ért ide a délelőtti órákra ígért hidegfront. Ilyet se látott még a világ!
***
Visszatérve Lodonhoz: Nem akarom ecsetelni a város történelmi emlékeinek, múzeumainak szépségét, varázsát, arról könyveket olvashat, kedves látogató. Csupán pár apró villanás jut eszembe. Az egyik, hogy a parkok parkok. Nem vigyázza senki, rálépsz-e a fűre, sok van belőle, azt csinálsz vele, amit akarsz. A másik, hogy a Hyde Parkban tényleg ott a kis dobogó, rajta ott szónokol valaki, sokan nem toporognak körülötte, de azért vannak. Mi is kitalálhatnánk bölcs, mondhatnám zseniális politikusainknak ilyet, mondjuk akár a Kossuth téren, hadd öntsék ki ott a szívüket, gyűlöletüket. Sok lyukas zászlót is oda lehetne rakni a dobogó mellé, Árpádsávost már nem javasolnék, ahhoz nagyon rossz emlékek tapadnak. A British Museum-ban megkérdeztük attól a szobaőr nénikétől, amelyik teremben a Corvináknak lenniük kell, fogalma nem volt róla, miről kérdezzük. Ja, kis történelem a (volt) nagy birodalomban... Pedig tényleg szerettem volna látni legalább egyet. Az Egyiptomból rabolt csodák viszont gyönyörűségesek! A Natural History Museum-ban nagyon jól érezte magát az akkor még csak 6 éves Amrita, lenyűgözték az állat-csodák, különösen a teljes egészében konzervált bálna. Nézte-nézte, nem hitt a szemének. Ennél is döbbenetesebb hatással volt rá a "Harolds" játék-emelete. Engem is ámulatba ejtettek az áruház-méretek, ez a bizonyos szint például, amit kizárólag játékoknak szenteltek, akkora, mint egy futballpálya. A bejáratnál kis gyermekünknek földbe gyökerezett a lába. Nem lehet más kifejezést használni, csak állt és állt, bámult. Mondtuk, gyere, válassz valamit. Nagynehezen elindult, kézen fogva kellett odavezetni a pultokhoz és csak és kizárólag apró dolgok mellett állt meg. A méretek és a pazar választék megbénították.
Talán még annyit, hogy engem nem annyira a királysághoz kötődő épületek vagy a Parlament igézett meg Londonban, mint inkább a Pál székesegyház, a Picadilly, a központi utcák. Talán mert azok az egész város vagy talán ország eleganciáját, gazdagságát, nyugalmát tükrözik. Ja és a pub intézménye, igaz, az valamivel később.
Lássuk a későbbet:
Mint a nagy magyar-bolgár vegyesvállalat, az Intranszmas kereskedelmi igazgatója, hivatalos úton jártam Angliában, pontosabban Yorkshire-ben, egy Leeds melletti kisvárosban, 1986-ban. Gyártási kooperációról tárgyaltunk. Stokes úr, a kis magáncég tulaj-vezetője megírta, hogy londoni embere fogad a reptéren és attól tudom meg a továbbiakat. Az oxfordi angolt beszélő időseb úr kellemes hat órát biztosított, körbeutazta velem a várost, pihenőül egy pub-ban ebédeltünk valami finomságos tengeri herkentyű szendvicset, kipróbáltam az ale-t, amit nem találtam feltétlenül naponta fogyasztandó italnak. De a pub hangulata pazar dolog, minden puha, minden tiszta és fényes és nem nyalják ki az ember izéjét, csak másodpercek alatt befogadják és úgy kezelik, mintha ezer éve barátjuk lenne. Csoda, a vendéglátás igazi csodája. Azóta se léptem be magyar kocsmába, bár elvileg az lenne a párhuzam.
Hat óra múlva következett az újabb csoda. Vendéglátóm elkísért X pályaudvarra, be a vonathoz, fel a nem kupé - nem fülke, de jól elkülönített valamibe, elmondta, hogy Leeds előtt eggyel kell leszállnom, majd a kalauz tudja, két és fél óra (azt hittem tréfál, 600 km körüli távolságról van szó) és ott vár Stokes úr. Félelmetes volt: se az akkori, se a mai Magyarországon nem lehetne ezt megtenni külföldi vendéggel, gondolom, nem kell részleteznem, miért. Nem vettem észre, mikor gyorsított fel a vonat a 200 km/óra feletti sebességre, semmi süvítés, semmi csattogás, semmi ki-becsapódó ajtók, halk, kellemes ringás és másodperc-töredékre megvillanó oszlopok. Kiszálláskor nem kellett semmit keresnem, mert kötelező útvonal visz a kijárathoz, ahol le kell adni a jegyeket. Odaérek, hátbavág valaki és dörgő hangon kérdi: "Mr. Halmos, aren't you?" és aztán önti rám a yorkshire-i, angolnak fel nem ismerhető dumáját. Másnap délutánra tanultam meg a trükkök sorozatát, amivel megfejthető ez a nyelv. A mi szögedi vagy neógradi vagy akár kasztkelyi tájszólásunk kisöcsnek se lenne jó mellette. Talán a volgamenti orosz igen. Lehet, másutt megírtam már, hogy tőle tanultam meg, hol kezdődik a whisky. Meghívott magához vacsorára, kérdi, milyen whiskyt parancsolok. Indiában sok whisky lecsurgott a torkomon, de nagy művésze nem lettem, mondtam akármit. Nonsense, mondja szemrebbenés nélkül, az nem whisky. Jegyezd meg, a whisky neve Glen-nel kezdődik és malted (maláta). Nem szabad szódával inni, csak "on the rocks" vagy tiszta vízzel. Búcsúzóul adott egy lapos üveg Glenfiddish-t. Jó, mint Anglia (Blairék nélkül).
