Az Andaluzia egy kis részéről származó Flamencot, amely közel 200 éves múltra tekint vissza és amelynek gyökereit itt találhatjuk meg leginkább, manapság  már a spanyol népzeneként említik. A zene annyira asszimilálódott a különböző befolyásokhoz az idő során, hogy nehéz lenne elmagyarázni egy tudatlan érdeklődőnek, mi benne új, mi régi....vagy egyátalán mi is az a Flamenco.

Flamenco az andaluziai társadalom legalsóbb rétegeiben született: vándorló földmunkások, bányászok, lókereskedők, kovácsok, halászok, kosárfonók, cigányok körében. Flamenco elképzelhetetlen cigányok nélkül, pedig máshol, ahol hasonló számú cigánynép élt (pl: Katalánia, Magyarország, Franciaország, Románia), nem alakult ki ilyen egyedülállóan. Feltehetően az andaluziai "benszülött" nép nélkül nem is jött volna létre.

A Flamenco nem csupán egy zenei stílus, van saját dialektusa, egyedülálló tradiciója és szabályai, ez egy élő művészet, egy életstílus, egy eszköz megérteni és interpretálni a mindennapos létezést. A három alapvető eleme a Flamenconak az "El Cante" (ének), az "El Baile" (tánc, amely eltér a spanyol tánctól az "El Danza Espagnola"-tól, ez inkább a folklór elemekre összpontosít) és a "La Guitarra". A "cantaor/cantaora" (férfi v. női énekes) és a "tocaor" (a Flamenco gitáros  ismertebb megnevezése) szövetségéből kiindulva, a "cante" számos stílusa vagy formája alakult ki, amelyeket "palos"-nak neveznek. Mindegyiknek van saját neve, eltérő zenei karakterisztikus hangneme vagy "módusa", egyedi hangzatmenete és ritmikai képe, ez a "compás" .

Az "El Cante Jondo" (Flamenco dialektusban szó szerint Mély Folyót jelent, mivel az előadó legmélyebb érzelmeire utal) a Flamenco legősibb interpretációja. Itt az énekesnek egy "cante rancio"-t kell énekelnie (ez érettet jelent, mint egy érett bor...) hagyományos "tercios"-okkal vagy kifejezésmódokkal, mindezt érzelmi töltettel, amelynek a tisztaság és hangzati pontosság felett kell állnia. A témák változatosak : egy bányász exisztenciájának viszontagságaitól kezdve (ilyenek pl.: Cantes de Levante; Tarantas, Taranto, Cartageneras, Mineras) egészen az örömteli dolgokig, mint páldául egy halászhajó birtoklása (pl.: egy megszokott téma az Alegriás-ban), vagy mélyreható érzelmekig a veszteségről, bánatról és igazságtalanságról. (pl.: Seguiriyas, Soleá, Tiento, Toná). Semmi sincs leírva! A Flamenco egy szájhagyományon keresztül terjedő tradíció, csupán a zene lett sikeresen átírva szóló gitárra. 

A Flamenco korszakait a "Flamencologus"-ok rögzítették, így megkülönböztetjük az alábbi korszakokat: "Café Cantante" (1850-1920), talán az eredete a mai "Tablaos"-nak, amikor a Flamencot fizető közönségnek rendezték és adták elő. "Opera Flamenca" (1900-as évek eleje) az az időszak, mikor a "cantaores" kialakították a "palos"-t, gyakran egy zenekarral kísérve kiemelve a szépségét és dallammenetét, amit ma "cante bonito"-nak neveznek. A következő időszak a "Flamenco puro", amely Antonio Mairena (1909-1983) nevéhez kapcsolódik, aki egy cigány énekes volt és akit kitüntettek a Llave de Oro címmel. (Ez a Grammy-hez hasonló, de sokkal különlegesebb és ritkább). Azt a fogalmat, hogy "Mairenismo", az ő éneklése és hite jellemezte, amely a mai Flamencot is befolyásolta. Mairena mesteri stílusának tiszteletéül ezt ma "Nacional Flamenquismo"-nak nevezik, ezt  Franco  rezsimje alatt vezették be. Az utóbbi kb. 30 év fejlődését egyszerűen "Flamenco Nuovo"-nak nevezik.

A mai előadók, "Los Jovenes Flamencos"-nak nevezve őket (fiatal flamencosok), a zenét a tapasztalataikkal áthatottan interpretálják. A diktatúra által bilincsbe vert kultúrában felnőve, a mai Flamencosok asszimilálódtak az importált irányzatokhoz, mint pl.: "Sex, Drugs and Rock'n Roll",  Salsa, etnikai és pop zene, ezzel kiterjesztve a témák határait. Manapság inkább "cantes festeros" (szó szerint ünnepi éneknek lehet fordítani) felé hajlanak a zenéjükben, talán ezzel is kifejezve a szüleikhez képesti könnyebb életüket (pl.:Bulerías, Tangos/Tanguillos, Rumba, vagy egy Alegrías). Az idősebb generáció pedig panaszolja, hogy a gyökereket elhagyták, a Flamenco már nem az, ami volt. Az öreg mestereket, mint pl.Sabicas,(1913-1990) Caracol (1909-1973), La Nińa de Los Peines (1890-1969) és Carmen Amaya (1913-1963), mind forradalminak és újnak tekintették. Ezért a Flamencoban ha ez a Flamenco, akkor nem lehet új, ha viszont új, akkor pedig nem lehet Flamenco. 

EMMA MARTINEZ írásának fordítása