HALMOS ANTAL

                     BOMBAY

XIV. India - a zsák

A kasztrendszerrel ismerkedés természetesen elvezetett India népeihez, a lakosság eredetének és összetételének tanulmányozásához. Megkísérlem tömören összefoglalni az ebbéli ismereteimet.

XIV.1. A földrajzi gátak és kapuk.

India földrajzi adottságai joggal késztetik a történelmével foglalkozókat arra, hogy zsákhoz vagy halászhálóhoz hasonlítsák. A szubkontinenst három égtáj felől tenger határolja és csak északról, északnyugatról közelíthető meg szárazföldön, igaz, ott pedig a világ legmagasabb gátja, a Himalája védi a betolakodóktól. Így Indiát egészen a portugálok és spanyolok megjelenéséig és kivéve a kis párszi csapatot, akik hajókkal érkeztek, Ázsiából, az északnyugati kapukon özönlötték el a bevándorlók vagy hódítók, elsősorban a Karakoram-Hindukus hegyvonulat hágóin keresztül. Aki átlépte a kaput, az aztán ott is ragadt, a zsákból nem volt menekülés. Gondolom, nem is kívánkozott el onnan senki, hiszen paradicsomi állapotok fogadták.

XIV.2. Az őslakosság

Az őslakosok két főcsoportját különböztetik meg: a negroidokat és ausztráloidokat. A negroidok kis törzsekként, főként Dél- és Kelet-Indiában maradtak meg, rokonságot mutatnak malájföldi, fülöp-szigeti és új-guineai népcsoportokkal. Szinte érintetlenül maradtak az Andaman szigeteken, a Bengál öbölben és északkeleten, eldugott 'naga' falvakban Asszam és Burma között. Ugyancsak negroid törzsek, de az eddigiektől különbözők élnek Asszam 'naga'-k lakta hegyeiben, akik a pápuákkal és melanézekkel rokoníthatók. 

Az ausztráloidok lényeges különbséget mutatnak nem csak fizikai megjelenésben (világosabbak, barnák), hanem abban is, hogy egész India területén megtalálhatók, elsősorban a legalacsonyabb rangú kasztokban. Nagy valószínűséggel ők adták - talán a negroidokkal együtt - India lakosságát a dravidák megjelenése előtt. 

XIV.3. Az első nagy hullám: a dravidák

Az angol gyarmatosítók - amellett, hogy tönkretették az India lakossága jelentős részének kenyeret adó kézműipart és semmit se tettek a mezőgazdaság felemelése érdekében - sok jót is hoztak Indiának. Ezek közé tartozik több elfeledett kulturális-történelmi-építészeti emlék újrafelfedezése. A dravidák csodálatos központjainak felkutatásáról először mesébe illő történetet hallottam. Angol 'fővállalkozó' vezetésével épül egy vasútvonal északnyugat Indiában - szólt a rege -, a cég mérnökének feltűnik, hogy az egyik indiai alvállalkozó a töltéshez építészeti törmeléket hord, amiben ép téglák is előfordulnak. Kérdi, hol van itt téglagyár? A kérdése annál is inkább indokolt lehetett, mert Indiában nem téglagyárak, hanem téglamezők látták el az építkezéseket, agyagos mezőkön a talajból gyúrtak téglákat és a természetes hővel égették ki azokat. Magyarul: vályogvetés folyt. Itt, nem messzire, a földből termeljük ki, volt a válasz. Nosza, rohant a mérnök, megnézni a kincset és a világtörténelem egyik legnagyszerűbb ősi kultúráját fedezte fel, amelyet a világ ma két helység nevén ismer: Harappa és Mohenjo Daro (Mohendzso Daro) civilizáció a becsületes nevük. Most azonban lapozgattam az Interneten és a Harappa Web-lapon korábbi adatokat találtam. Harappa-t fedezték fel elsőnek a dravida-városok közül és ezek az ásatások már a XIX. század elején megindultak, nem nagyon valószínű, hogy akkor vasút épült volna. Mindenesetre ajánlom a fenti lapot, rendkívül izgalmas lehet olyanok számára is, akik a szöveget nem értik, mert a fotók is visszaadják a lényeget. A meséről meg majd csak kiderül, van-e igazság-tartalma. Mohendzso Daro is elérhető a Harappa-lapról, úgy tűnik, ez a legjobb megoldás.

A dravidák eredete és Indiába érkezésük időpontja körül még sok a bizonytalanság, Hutton (7) szerint Kis-Ázsiából, Mezopotámián keresztül érkezett az első tömbjük, majd a mai Dél-Oroszország és Irán körzetében megbolydult népek is eljutottak Indiába. Őket az előző hullámtól eltérő tipusúaknak vélik, akik átmasíroztak Indián Bengálig és a mai Tamil Naduig. Két dolgot valószínűleg ők 'honosítottak meg Indiában: a 'külső' (?) indo-árjának nevezett nyelveket és a patriarkális örökösödési rendet. Mint antropológus (is) Hutton Szíriát, Örményországot és Krétát is megemlíti, mint a dravidák lehetséges őseinek szülőhazáit. Nyelvészeti kutatások szerint a Godavari folyótól délre egy tömböt alkotnak a dravidák, de mivel északabbra is fellelhetők dravida nyelvcsoportba sorolható népek, feltételezhető, hogy volt idő, amikor a dravidák uralták az egész szubkontinenst. Senkit se zavarjon, hogy bár a dravida-városok többsége a mai Pakisztánban található, én Indiáról beszélek, hiszen Pakisztán csak a függetlenné válás pillanatában vált le Indiáról.

Miután bizonyított, hogy Kr. előtt 2500-al kiépített városokban laktak, nyugodtan beszélhetünk legkevesebb 5000 éves kultúráról.

'Harappát' a legnagyobb és legfejlettebb ősi kultúrák közé sorolják, Egyiptommal, Mezopotámiával és Kínával vetekszik mindaz a fantasztikus eredmény, ameddig eljutottak. Égetett téglából épült városaik szinte összkomfortos házakból álltak, csatornázottak voltak és Mohendzso Daro 'nagy fürdőjével' (szerintem a 'szent fürdő' elődje) például ma is büszkélkedne minden hindu város. A legújabb, amerikai-pakisztáni kutatások szerint Harappa város lakóinak száma 50 000-re tehető. Majdnem biztosnak tekinthető, hogy létezett egy azóta kiszáradt folyó, a Ghaggra-Hakva (a Rig Veda Szaraszvati folyója), amelynek a partvonalát most kutatják és további városokat remélnek felfedezni. Mozgalmas vízi életet éltek, a tengeri hajózásban se voltak utolsók, Makkan-t és Meluha-t említik, mint tengeri kapcsolatot, az utóbbi híres 'vizi-kultúra' volt. (Bocsásson meg az olvasó, de nem ismerem ezt a két kultúrát, a Makkan biztos nem azonos Mohamed ’makka’ korszakával, Meluha-ról annyit tudtam kideríteni, hogy Núbia és Északnyugat-Afrika viselte valamikor ezt a megnevezést. Az eredeti forrás sumér kapcsolatra utal.)  A Lothal-nál épült kikötőjükből messzi vizekre tudtak hajózni és számottevő kereskedelmet folytattak. A szarvasmarhát, kecskét, elefántot és tevét háziállatként tartották. Ismerték az aranyat és drágaköveket. Nem kevésbé fontos, hogy az őket kiszorító árják a hinduizmus alapkövei között szerepeltetnek olyanokat, akik a dravidák hit-struktúrájában is szerepeltek, mint Síva és az istennők (ha jól értelmezem, a nőnemű isten fogalma tőlük származott át a hinduizmusba). Az írásukat tudomásom szerint eddig nem sikerült megfejteni. Óriási tudás-kincs fog megnyílni azok előtt, akik rájönnek a kulcsára.

Ha dravidákról van szó, mindig megemlítem, hogy létezik olyan elmélet, amely szerint a dravida nyelvek és a finn-ugor nyelvcsoport rokonok, különösen nagy hasonlóságot talál A.L. Basham (17) a tamil és a magyar között. A nyelvtani szerkezetet, az 'e' magánhangzó dominanciáját, a ragok és képzők szóvégre száműzését és a költészetre alkalmasságot említi elmélete sarokköveiként. Ki tudja? Lehet, hogy vándorlásaink során valahol együtt töltöttünk néhány évszázadot?

XIV.4. Az árja hullám

Most olvasom: világos volt a hajuk és kék a szemük. Hogy ennyire megfeleltek a hitleri árja fogalomnak, eleddig nem tudtam. A jó pap... Azt is Huttontól tanulom, hogy az árja kifejezés tulajdonképpen nyelvi megjelölés és nem faji megkülönböztetés, így az ilyen értelmű használata kerülendő lenne. Mindenki használja azonban, így én is, mert ez a megszokott.

Krisztus előtt 2000-1500 körül jelentek meg India kapujában. A Rig Veda foglalkozik velük, ők az elsők, akikről írásos emlékek is fennmaradtak. Nomád pásztornép volt, valahonnan Közép-Ázsiából indult el az a népvándorlás, amelynek egyik ágaként betörtek az Indus völgyébe, ahol a dravidák erődített városainak erős ellenállásába ütköztek. Ezt az ellenállást sikerült megtörniük, de mire a főerőik elérték a Yamuna (Jamuna) folyót, Delhi környékét, egyrészt elakadt a lendületük, másrészt addigra az első árja csapatok szövetségre léptek a dravidákkal és így növelték az ellenerőt. A Rig Vedában megénekelt 'Tíz király nagy csatája' a főerők vereségével végződött, ami az árja invázió megakadásával járt. A Pandzsábban letelepedett árják azonban lassan így is terjeszkedtek kelet és dél felé . A nyelvük Észak-Indiában  uralkodóvá vált, és befolyást gyakorolt a dravida nyelvekre is. 

Az árják letelepedése fordulópontot jelentett India további fejlődésében. Igen érdekes szintézis jött létre az inváziót megelőzően kialakult népesség és az új betolakodók között. Érzésem szerint a világtörténelem talán legbölcsebb fúziója zajlott le, természetesen hosszú időszak alatt. Az árják bátran merítettek az addig létrejött népötvözet hitvilágából, város- és faluszervezéséből, a helyiek pedig átvették a flexibilis nyelvet (szanszkrit), az árják irodalmi tradícióit, vállalkozó alkatát és a faji felsőbbrendűség tudatát. Ez a fúzió létrehozta azt a tömböt, amelyik először Észak-Indiában, majd a hinduizmus befolyására építve Dél-Indiában is kialakította a közös világérzést, azt a közeget, amelyik ettől fogva vagy ellenállt minden külső beavatkozásnak, vagy magába olvasztotta a támadó népeket, eszméket. 

A szanszkritről megjegyzem, hogy bár holt nyelvnek hiszi a világ, nem az. Kb. 3000 ember anyanyelvének vallja és ápolja ma is.

XIV.5. Az iszlám népek támadásai, a mogul uralom és örököseik, a muszlimok. Forgács-népek.

Kezdem a végén. Sok kisebb támadás, történelmileg rövid ideig tartó részleges megszállás érte Indiát a nagy hullámok megszűnését követően is. Krisztus előtt 500 körül perzsák és a Nagy Sándor vezette görög hadsereg jutott el Indiáig. A perzsák Kr. előtt 517-509 között foglalták el Pundzsábot, ahonnan Nagy Sándor 327-326-ban szorította ki őket. A perzsa hatások jelentősek voltak, mind az államigazgatás, mind a művészetek területén (majd később, a mogul uralkodók udvarában is állandó vendégek voltak). Két évezredddel később 1739-ben egy villanásnyi időre bevonultak Indiába és kifosztották Delhit, a világtörténelem egyik leggazdagabb zsákmányával távoztak. Nagy Sándor is nyomot hagyott: vannak kisebb népcsoportok északon, amelyek görög leszármazottaknak vallják magukat, a delhi National Múzeumban pedig több nagy teremben sorakoznak olyan szobrok, amelyekről tudni, de sugárzik is róluk, hogy görörgök vagy görögöket utánzók faragták őket. Ha jobban belegondolok, perzsiai eredetűeknek is vannak köztük. Röviddel utánuk megjelentek a szkíták (Sakas v. Scythians) és a kusánok (Kushans), nomádnak mondott törzsek Közép-Ázsiából. Egyik népre se nagyon illik a nomád jelző: a kusánok birodalmat hoztak létre, de a szkíták is másként élnek bennem, két helyen is volt alkalmam szkíta emlékekkel ismerkedni, Delhiben (valószínűleg ugyancsak a National Museum-ban) és Kievben, mindkét esetben hatalmas területet elfoglaló birodalom és magas kulturális szint rajzolódott ki az emlékekből. A Magyarországi nyomok se szegény nomádokra utalnak, ha jól emlékszem. Egy évezred nyugalom után - ismét Közép-Ázsiából - új nomád nép, a hunok törtek be Indiába, de történelmileg jelentéktelen időt töltöttek ott és csekély nyomot hagytak. Hallottam itthon olyan véleményt is, hogy a hunok Indiából erednek, ez minden valószínűség szerint tévedés. Számomra szinte hihetetlen volt, hogy a hozzánk olyan közeli Attila népe Indiáig, sőt, ha jól emlékszem annak közepe-tájáig is eljutott. Gondoljunk bele egy pillanatra a távolságokba!

Csupán a teljesség kedvéért sorolok fel még pár forgács-népet, akik India földjére léptek, ott kisebb szerepet játszottak, majd távoztak vagy ma is ott élnek, de a szerepük elhanyagolható. Ilyenek a mongoloid sánok Asszamban, más mongoloid törzsek a magas hegyekben északon, a portugálok Goán, Damanban és Diun, a franciák Pondicherryben. Én néhányezer zsidóról hallottam, akik Cochinban és környékén élnek és akiket - isten tudja miért? - fehér zsidóknak ismernek. A baloldalt nyitható Web-lap jóval többről ad számot. Most kaptam váratlan hírt arról is, hogy Izrael foglakozik az északi vidékeken 'rekedt' zsidókkal, akiknek állampolgárságot akarnak felajánlani. Mindenképpen érdekes adalék. Török maradványok is derengenek, de utána kell néznem, azt hiszem az első iszlám hullámok 'turkomán' eredetére gondolhatok.

Az iszlám behatolások jelentősége óriási, ezért részletesebben írok az első támadókról is. 

Az első támadás 712-ben a bagdadi kalifátus részéről érte Indiát és Szind elfoglalásával  végződött. A X. század végén pedig új iszlám állam létesült az afgán fennsíkon, aminek Ghazni lett a fővárosa. 1001-ben Mahmud szultán már szemet is vetett Indiára és Peshawar-nál (Pesávár) győzelmet aratott a szomszéd hindu királyság fölött, majd sorozatos 'támadj - vonulj vissza' taktikával elfoglalta Pandzsáb jelentős részét.

A mogulok előtti időszak legsikeresebb (és legkegyetlenebb) behatolása 1192-ben kezdődött, amikor Mohammed Ghori már India elfoglalásának tervével indult keletnek. Tábornoka, Kutb-ud-din leverte a Gangesz völgye hindu maharadzsáinak ellenállását, Delhit székhelyül választva megalapította a Delhi Szultanátust és igen rövid idő, 20 év alatt elfoglalt egy széles sávot Lahore-tól a Bengáli öbölig. Utódai váltakozó sikerrel hódítottak és növekvő ellenállással találkoztak délen, majd északon is. A delhi építkezéseken (Kutb v. Qutab Minar) kívül ma is ámulatba ejti a turistákat több általuk emelt város-erődítmény, mint például Bijapur (Bidzsapur) és Golconda (Golkonda). Több kisebb szultanátust is alapítottak Észak-Indiában, a legismertebb talán Malwa.

Rendkívül érdekes India legjelentősebb 'idegen testének' születése, léte, majd megszűnése. A mogul birodalom ugyanis a korábbi iszlám elnyomók kiszorításával született és idegenek, az angolok vették át tőlük a hatalmat.  Érdekes azért is, mert a nagyon idegen, vad és kegyetlen megszállók fokozatosan puhultak és indianizálódtak, kis túlzással azt mondhatja az ember, hogy az indus amőba magába olvasztotta őket. A mogulok mongolok voltak, Babúr, aki 1526-ban támadta meg Pandzsábot, verte meg a delhi szultánt Panipatnál és kiáltotta ki magát India uralkodójának, Timur és Dzsingisz Kán leszármazottja volt. Harminc évig folytak a harcok a mogulok és afgánok között, mire Akbár, Babúr unokája, ténylegesen magának tudhatta az uralmat a Gangesz völgye fölött.

Mivel a célom nem történelmi ismertetés, hanem annak érzékeltetése, milyen rendkívül bonyolult összetételű az a massza, amit ma India lakosságának hívunk, átugrom a nagymogulok történelmét és csupán néhány olyan vonatkozást érintek, ami a mai Indiában érzékelhető és fontos. 

A mogulok uralma véglegessé tette új vallás, az iszlám létét Indiában, az egyetlen vallásét, amelyet a hinduizmuson kívül a lakosság számottevő része gyakorol ma is és amely nem fog veszíteni erejéből. Sajnos ezt a vallást fel tudták használni hataloméhes emberek és az angol gyarmatosítók arra, hogy az angolok kivonulásakor feldarabolják Indiát. A történelmileg rövidnek tekinthető mogul uralom új nyelvet is teremtett, az urdut, amely a hindi/hindusztáni és a mogulok keverék-nyelve, arab, perzsa és szanszkrit elemekkel ékesítve. Az egyik legfontosabb jele annak, hogy a mogulok - rövid időszakokat leszámítva - bölcsen próbálták ötvözni a leigázottak és a hódítók kincseit (és talán annak is, milyen rendkívüli nyelvérzékük van az indiaiaknak!). Fontosságát emeli, hogy nagyon kifejező, verselésre kiváló nyelv, az urdu gazalok a perzsákhoz hasonlóan híresek bájukról. Az urdu írók számottevően gazdagították az indiai irodalmat.

Nem lehet nem említeni a mogul korszak óriási hatását az indiai művészetekre, a perzsa hatásokat továbbító mogul festészetet, ami a radzsputok festészetét is megtermékenyítette, a kézműiparra gyakorolt rendkívül pozitív hatásokat és különösen a mogul építészet csodáit, amik a radzsput uralkodók palotáira is rányomták bélyegüket. Ez az építkezési láz jól működő háttér-gazdaságot és kiváló elnyomó-adószedő adminisztratív rendszer létét is feltételezi, igazolja. És a kincsek óriási tárházát!

XIV.6. Az angolok Indiában.

Szinte hihetetlen, hogy az angolok úgy adták fel Indiát, hogy szinte az utolsó szálig elhagyták. Pedig az első angolok partraszállásától két évszázad telt el körmönfont taktikázással, mire hatalmuk alá vonták gyakorlatilag egész Indiát, majd közel másfél évszázadig birtokolták minden idők legnagyobb indiai birodalmát. Rendkívül ügyesen - mint mindig - a helyi hatalmasságok hátán uralkodtak, emlékeim szerint a csúcsidőben 22 000 brit állampolgár vezette a brit korona gyémántjának becézett hatalmas gyarmatot és ebből mindössze 2 000 volt katona (tiszt).

Felsorolni is nehéz, mennyi jót és mennyi rosszat hoztak Indiának, pár dolgot említek csak meg. Az indiaiak is elismeréssel szólnak a kétségtelen pozitívumokról: a hatalmas szubkontinens egyesítéséről, a világ leghosszabb vasúthálózatának kiépítéséről, az oktatási rendszerről, az átfogó jogrendszerről, igazságszolgáltatásról. Kevesebb jó szó éri az ipartelepítést, az egészségügyet. Botrányosnak tartják az indiai kézműipar tönkretételét,  a mezőgazdaság szinte érintetlen elmaradottságát (kivéve a tea- és gyapot-ültetvényeket), a mind pusztítóbb járványokat és éhínséget, az ország kirablását a javak, kincsek egyszerű elhordásától kezdve a gazdasági-kereskedelmi 'szivattyúk' féktelen alkalmazásáig. Mindent összevetve India az összeomlás szélére jutott az angol uralom alatt, a függetlenségi mozgalom csupán siettette annak megértését az angolok számára, hogy jobb feladni Indiát, mint világszégyenné válni. Sok rabolnivaló már amúgy se maradt.

Egy nemzet, amelyik India történelmének, tudományának, művészetének felkutatásában óriásit tett, nem értette meg Indiát, nem szerette meg se az országot, se a népet. Otthagyta kifosztva, lenézve, lekezelve. Én világszégyennek érzem így is, amit tettek.

A felsorolt pozitívumokon kívül a nyelvük maradt még hátra hasznos dologként, máig az angol az összekötő nyelv. Ottmaradt még egy nem jelentős csoport, az anglo-indiánok, az angol gyarmattartó urak és indiai nők szülöttei (nagyon ritkán fordítva), akik egyik országban se szívesen látottak. Nem emlékszem, hogy boldog anglo-indiánnal találkoztam volna.

A zsák megtelőben van, immár saját népszaporulata tölti. Rettentően drukkolok, hogy időben meg tudják állítani, mielőtt maguk is a nyomor mocsarába fulladnának.

Akit India történelme - nem tudományos fokon - érdekel és tud angolul, tanulmányozza ezt az iskolásoknak szánt Web-lapot: History of India  Értékes, átfogó magyar forrást nem találtam a hálón (Ismét szegénységi bizonyítvány, mint a felkészülésem idején volt a jó források hiánya.)

Itt átkapcsolok még az India-ismertetőm 'Népek és nyelvek' fejezetére, amiben a nyelvekről kicsit bővebben van szó.

XV. Mellékfoglalkozásom: magyar vendégek kalauzolása

Bár a kirendeltségen belül csak részterületekkel foglalkoztam, a munkámhoz szorosan kapcsolódó utazói létszám megközelítette az évi százat. Köztük az Átkos külkereskedelem egyik átka, az úgynevezett bevásárló delegációk. A 'bevásárló' szó kifejezi az (ostoba) hivatalos célt is, meg a tényleges tevékenységet is: import delegációkról van szó, amelyek többnyire csak az árak felhajtására voltak jók, de jöttek, jöttek, mert az utaztatás a 'mellékjövedelmek' egyik forrása volt, otthon nehezen beszerezhető vagy jól értékesíthető cikkek bevásárlására adott lehetőséget. Ritka volt a kellemes társaság (finom voltam).

Eleinte további teherként fogadtam, hogy a főnököm részben rám bízta a VIP-vendégek körüli serte-pertézést és a nagyon nem hivatalos utazókkal foglalkozást. Lassan kiderült, hogy az utóbbiak között szinte nem fordul elő kellemetlen alak. Többségükkel öröm és kitűntetés volt foglalkozni. 

XV.1. A 'kiemelt' hivatalos látogatók

Ide azokat sorolom, akik a szürke hétköznapok munkájából valamilyen oknál fogva kiemelkedtek: az indiai magyar képviseletek emberei, VIP utazók, úgynevezett nagydelegációk. Kezdem a kellemesekkel. Volt nagykövet, Túri Ferenc, aki rendkívüli alázattal végezte a dolgát, pökhendiség nélkül, nagyon barátságosan viselkedett. Talán csak ebédelt nálunk, talán kicsit többet is foglalkoztam vele, kellemes emlékként maradt meg bennem. A kereskedelmi kirendeltségek értekezletein, amik félévenként 'forogtak körbe' (Delhi, Bombay, Kalkutta), gyakorlatilag a hálózat minden családjával megismerkedtem, többnyire jó benyomást tettek rám, értelmes emberek voltak. Sűrűn emlegetünk egy párost, a delhi kirendeltség vezetőjét, Márkust, alias Dugót és Tímár Lacit, a helyettesét, akik nálunk ebédelve rendkívüli étvágyról és bendő-méretről tettek tanúbizonyságot, úgyhogy amikor a jól megpúpozott húsostálban már csak két szelet maradt, szégyenlősen felhívtuk a figyelmet a szomorú tényre: ennyi van. "Ó, mi csak csííípegetünk." - volt a derűs reakció. A munkában se voltak 'csendőrök'. Többnyire rossz álomként dereng fel a Dugót váltó kirendeltségvezető, aki komor bikaként járta a világot, fegyelmezett, akár kellett, akár nem, a vitákat elvágta, amint a felső vezetés 'vonalát' is negatíve érintette valaki (mint én) és a nagydelegációk, különösen a politikai jellegűek. Volt olyan szakszervezeti nagyfőnök, aki az általa vezetett delegáció tiszteletére rendezett nagyköveti fogadáson úgy berúgott, hogy 'kiájult' a nagyköveti társalgó-körből,  majd Bombayba érkezve a kérdésre, hogy milyen hűsítőket vigyünk a szállodai szobájába, kerek szemeket meresztett: "Nade asszonyom, én csak alkoholost iszom."  Gyalázat, hogy így is 'nagy ember' volt... A kereskedelmi nagydelegációkkal - azon kívül, hogy csak bolygatták a piacot - ritkábban volt komoly gond. Többnyire kegyetlenül lekezelték az indiai partnereket, amire a legjobb példa a gengszterváltás óta nagytőkéssé kinőtt akkor még hátul kullogó valaki, aki nem átallott kacagógéppel megjelenni a zárófogadáson és azzal szórakozni, hogy a terem különböző pontjain meglepetésszerűen szólaltassa meg. Döbbenet volt és nem mert senki rászólni. Ebben a körben is tisztelet a kivételeknek. Zárom a témát másik nagykövettel, akit a maharastrai kormányzónál tett látogatása alkalmával a magánjellegű programjain kellett kalauzolgatnom. Nem kívánom senkinek, a zsugoriság és nagyképűség abszurd kombinációja volt az ipse, nejével együtt. Később hallottuk a nagykövetség embereitől, hogy a közös területen lévő iroda és rezidencia között autón közlekedett, amire ráadásul kitűzette a zászlót.

XV.2. A szerény 'kisemberek'

Bár ők biztosan nem hánynák a szememre, hogy méltatlan sorrendet állítottam fel, hangsúlyozom, hogy úgy foglalkozom velük, ahogy eszembe jutnak és ez talán időrendi sorrendet jelent.

Kocsis Zoltán neves művész volt már, amikor 23 éves kölyök-emberként jelent meg Bombayban, ahol Mozart és Bartók műveket játszott nagy sikerrel (1975.11.06-án jelent meg cikk az 5.-én a Homi Bhabha Auditorium-ban tartott hangversenyről a 'The Times of Indiá'-ban). Most látom, 'dedikálta' a jegyem. Szimpatikus, talán ici-picit fellengős jelenség volt, megígérte, hogy segít jegyeket szerezni, amikor visszatérünk (nem éltünk vele). Meglepő közlést tett: véletlen, hogy Japánba utaztában Bombayban tart koncertet, mert Kathmandut szokta útbaejteni, az ott pezsgő zenei élet és a klasszikus nyugati zene értése vonzza. Szájtátva hallgattam, a mai napig nem tudom megemészteni, miként lehetséges ez, nem illik a nepáli képbe. Az eseményen jelen volt nagykövet észrevétele ugyancsak nagy meglepetésként hatott rám. "Nem szeretjük (!), ellenzéki vonzalmai vannak." - mondta így vagy nagyon hasonlóan. Nehezen lenyelhető gombóc volt. 

Pár nappal később, november 25.-én került sor Sebestyén János és Kovács Lóránt hangversenyére a Patkar Hall-ban. Kellemetlen affér előzte meg a fellépést, mert Sebestyénnek csembalón kellett volna játszania, de félreértések folytán (a rendezők a művész hangszerére számítottak, ő viszont a rendezők által felajánlott csembalót alkalmatlannak ítélte) végül zongorán adta elő a nem arra komponált (?) műveket. Az előadás így is nagy sikerrel zárult. Mindketten rendkívüli érdeklődést tanúsítottak India iránt és a nagyképűség leghalványabb jelét se mutatták. Sebestyén egy rádió-interjú erejéig meg is erőszakolt. Ők is dedikálták a program-lapot. Egy darabig követtem a róluk szóló híreket, de elvesztek a szemem elől. Kedves emlékek.

Kornai János nem sokkal a szocialista (erősen túlzott) tervgazdálkodás világhírű kritikájának, a 'Hiány' című művének a megjelenése után érkezett Bombayba. Kisgyerekként örült, amikor megtudta, hogy a 'Közgazdaság' c. folyóiratban megjelent, a művet tömörítő cikkét olvastam és figyelmesen hallgatta, mi a véleményem róla. Kérdezgetett bennünket, a kirendeltség vezetőit a kormányzat szerinte nagyon helytelen költségvetési politikájáról, bizony, sokszor nehezen követtem a logikáját. Nagyon elszégyelltem magam, amikor megtudtam, hogy 'hivatalos célú magánutazónak' kijáró napidíjat, ellátást (8-9 USD/nap) kap, az Átkos rendszer 'apró kis trükkjeinek' sorában felkiáltójelet érdemlő bűn. Minden érdekelte, amit Indiáról megtudhatott, nem csak a szakterülete, a közgazdaságtan. A nagy koponyáknál előforduló rendkívüli szórakozottság lehet az oka, hogy a - nagyon kedves - felesége mindenüvé elkísérte és belékarolva vezette át az utcákon. Kalkuttába is átrepült, baloldali értelmiségieknek tartott előadást és teljesen összetörve érkezett vissza, kiderült, hogy kifütyülték, nem is engedték befejezni az előadását. A kizsákmányoltak elárulásával vádolták. Kiderült, hogy otthon pár lépésre lakik tőlünk, felületesen tartottuk a kapcsolatot, ami az USA-ba távozásával megszakadt. A Hardwar-on ad elő Magyarország valószínűleg legnagyobb közgazdásza, akinek a tanácsait is ritkán kérik ki itthon. Pedig aki olvasta a Horn-kormány idején megjelent rövid cikkét arról, mire kell fordítani az erőművek privatizációjából hirtelen befolyt nagyobb összeget, az tudhatja: borotvaéles agyvelejére óriási szükség lenne itthon. Azt csak hazatérve tudtam meg, hogy 1956 előtt is foglalkozott a szocializmus kritikájával, majd résztvett az új gazdasági mechanizmus előkészítésében, mindhiába. Nagy kísérlet lehetett, amikor a kormány megbízásából valamikor a hatvanas években kidolgozta a magyar textilipar tervezését szolgáló matrix-ot, amelyik azonban az inputok viharos változásával használhatatlanná vált, így is igazolva a merev tervgazdálkodás abszurditását. Örülök, hogy ismerhettem.

Nem kisebb öröm volt Marx György atomfizikus professzor magánjellegű programjainak szervezése. Kiderült, hogy volt iskola- és kollegista társam a helyettese. Teljesen elképesztett Indiára vonatkozó ismereteivel, amit - bevallása szerint - annak köszönhetett, hogy a fia orientalista. Mélyebb ismeretei voltak, mint amit az ilyen áttétel eredményezhet. Amikor megtudta, hogy az ottartózkodása alatt kerül sor az indiai tavasz-ünnepre, a Holy-ra, feltétlenül látni akarta és nagyon örült, amikor felajánlottam, elviszem a Bombay-közeli sziklatemplomokhoz, talán a Kanheri Caves-hez. Menetközben nyomasztó ünneplő tömegeken kellett keresztülvergődni, az ablakokhoz dugták színesre locsolt arcukat, hadonászva vettek körül bennünket, nem félt, inkább csodálta a nyomorult tömeg örömét. A közelmúltban bekövetkezett korai halálát nagyon sajnálom.

Balázs Dénes földrajzkutató is 'hivatalos célú magánutazó' fából vaskarika megoldással érkezett Indiába, bombayi központú, hat hétre tervezett útra. A silány ellátmány miatt a még tisztességes megoldást jelentő legolcsóbb helyen szállásolta be magát, a YMCA-ban (Katolikus Ifjak Egyesülete..). Tudta, de figyelmeztettük is, hogy ne fogyasszon csapvizet, csak forraltat és szűrtet vagy kupakolt gyári hűsítőket. Vasúton indult neki az útnak és csak hosszabb megállóknál tudott forralással foglalkozni, folyamatos hűsítő-ellátásra pedig nem volt pénze. Az első 'fordulójáról' visszatérve ijedt hangon telefonált, hogy segítségre van szüksége, mert valami gondja van a járással. Azonnal mentem megnézni és amikor láttam lejönni a szálló széles lépcsőjén, hétrét görnyedve és a korlátba kapaszkodva, beültettem a kocsiba és vittem a Breach Candy Hospital-ba, a kórházba, ahová az összes magyar járt. Azért hangsúlyozom ezt, mert a kórház csak úgy vette be a láthatóan súlyos beteget, hogy kötelezettséget kellett vállalnom a költségek megtérítésére. Magánkórház volt, ott dögölhetett volna meg, ha egyedül érkezik oda. Amikor végre felvették, pillanatokon belül kiderült, hogy kómaközeli állapotban van, kiszáradt, mint ahogy nálunk ritkán a csecsemőkkel fordul elő. Pár napos ápolás után lábraállt, de az orvosok szigorúan eltanácsolták a programja folytatásától. A leggyorsabb és legolcsóbb megoldással, Moszkván keresztül hazarepítettük. Igen tiszteletreméltó módon írásban mondott köszönetet a legközelebb megjelent könyve előszavában. Csak megjegyzem, hogy az Átkos apró trükkje és az indiai egészségügy magán-fertálya közös erőfeszítéssel akár a halálát is okozhatta volna.

Végül Baló Györggyel, a TV riporterével (lehet, hogy magasabb rangja volt) hozott össze ismét a sors. Pár évvel előbb Líbiában segítettem neki különleges interjút szervezni, a tripoli rabbival hoztam össze az arab tenger közepén, máig sajnálom, hogy magán az interjún nem tudtam résztvenni. Bombayban azzal állt elő, hogy olyan gazdag emberrel szeretne találkozni, aki nulláról indult. Nem kevés ilyen fordul elő, különösen az uzsorakamattal foglakozó márvárik (Marwari) körében, akik a legszerencsétlenebb rétegek hátán taposva jutnak akár filléres alapokról indulva, hatalmas vagyonokhoz. Nem emlékszem, hogy akivel összehoztam, ebbe a csoportba tartozott volna, valószínűleg nem, mert annyit elmondott magáról, hogy utcán járó-kelő, a nyakában tálcát hordó árusként kezdte és onnan emelkedett a város egyik leggazdagabb építési vállalkozójának magasságába. A magasság nem véletlen, a találkozó színhelye a gazdag vállalkozó lakása volt, amelyik nagy és talán 10 emelet körüli épület felső két szintjét foglalta el, a lift egyenest az alsó szintre nyílt, a csupa-márvány, csupa-üveg, csupa indiai szobor, festmény, fafaragás lakótérbe, ahonnan széles lépcső vezetett a felső szinten lévő ligethez. Baló Gyuri azóta is tartozik a film levetítésével, amire vonatkozó ígéretére egyszer-kétszer figyelmeztettem.

XVI. Mi és ők

Sokszor berzenkedtem, néha udvariaskodva szóvá is tettem, most leírom gorombábban: a fehér emberek többsége, nyugati diplomaták és üzletemberek, szocialista nagyúr utazók és ami a legfelháborítóbb, az ott dolgozó magyarok többsége is borzasztóan viselkedett az indiaiakkal szemben. 'Indiánnak' hívtak őket egymás közt, és a legkülönfélébb becsmérlő jelzővel látták el őket: a lusta disznó volt a legkevesebb, a büdös, gusztustalan, ostoba általánosabban használt kifejezés volt. Számtalan esetben még arra se ügyeltek, hogy társaságban egymás között róluk magyarul beszélve ne legyen az arcukra írva az utálat. Ritka kivételnek számított, aki nem érezte magát felsőbbrendűnek velük szemben. Pedig hát...

Vegyük a szagokat. Vitathatatlan, hogy a nyomortelepek környékén elviselhetetlen bűz uralkodik, akinek volt mersze vagy kényszerült megközelíteni a monszun idején sártengerben úszó putrikat, annak egy darabig elment a kedve az élettől is. Szerintem - és ez a véleményem a magyarországi cigányságra és hajléktalan-telepekre is vonatkozik - az egész társadalom, nem csupán az ilyen helyzetben élők a hibásak. Amíg egy társadalom nem fogadja el, hogy a nyomorúság nyomorúságot szül és nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy kiemelje a szerencsétleneket a bűzből, mocsokból, addig ez újra fog termelődni. És talán nem az anyagi segítség a legfontosabb, hanem éppen a megalázás, a becsmérlés felszámolása, a befogadás, emberként kezelés. Gondoljunk csak arra például, hogy a nálunk befogadóbb (és persze gazdagabb) országokban mennyire más a cigányság kezelése és helyzete, arra, hogy amint megbecsülés, emberként kezelés veszi körül őket, megszületik a tisztaság, a rend, a gyermekek iskoláztatása. Vagy arra, hogy amint 'tiszta' cigány közösségek maradnak egy-egy községben (Románia, Északkelet- Magyarország), azaz megszabadulnak az állandó megalázástól, milyen tisztaság, kultúrált környezet teremtődik. Indiában utazgatva is megfigyelhető volt, hogy a legnyomorúságosabb bugyrokból kilépve városvégeken, falvakban is megjelenik a tiszta, meszelt, sőt, szépre pingált ház. A büdös jelző persze nem annyira ezekre a nyomortelepekre vonatkozott, hanem általában az indiai testszagokra és konyhákra. A testszagokra tett megjegyzésre adható legegyszerűbb válasz: gondoljon bele a kritikus megjegyzést tévő, mit érezhet az alkoholt nem fogyasztó, nem dohányzó indiai, amikor whiskyző, bagózó társaságba kényszerül? Hosszabban is elemezhető a kérdés. Gyerekkoromban általános volt a hajolaj használata, nem biztos, hogy az illata kellemesen hatott idegenekre. Indiában a nagy meleg és pára miatt általános a test kenése olajokkal és a hajolaj használata. Biztos lehet benne minden 'európai', hogy az indiaiak ugyanúgy naponta vagy naponta többször fürdenek, mint mi, a csodalények és a fogukat is igen alaposan ápolják. Utcai nyomókutak körül mindenütt látni a magukra vederszámra vizet locsolókat, mosakodókat, a fogukat valamilyen fa ágacskájának szétnyitott végével dörgölőket. A konyhai szagokkal kapcsolatban csak annyit jegyzek meg, hogy a fűszeresen főzők konyhájának illatai mindenütt a világon büdöseknek tűnnek a nem fűszerezők számára, vegyük akár Afrikát, akár csak a délvidéki 'fehér' népeket. Gyorsan idelinkelem azt a fűszer-listát (angolul, ahol tudtam, megadtam a magyar megnevezést is), amit a hetvenes évek közepén a budapesti Intercontinentálban indiai heteket tartó Tadzs Mahal szálló szakácsai hoztak magukkal, az itthon használatos fűszereket 'kiegészítendő'. Bármily meglepőnek tűnhet, ezek többsége sütés-főzés közben büdös. A kész étkek viszont a világ remekei. Nem kell a szagok alapján megítélni, lenézni embereket.

Valahogy nehezen forog a nyelvem, remélem azonban, hogy a mondandóm lényege  érthető. Sok helyen megfordultam a világon, sok nehéz helyzetben élőnek meghallgattam a véleményét, miért nem törekszik, verekszik jobb életért, miért nem tud jobban élni, sokat olvastam is népek, nemzetek sorsáról: nem hiszem, hogy van olyan nép, nemzet, népcsoport, amelyik azért vergődik állati sorban, mert arra született, mert a génjei nem engedik kinyílni a szemét, vagy akár, mert nem ismer mást, az adott helyzet a természetes habitat, élettér, életnívó a számára. Mindig kitapinthatóvá válik az elnyomás, kizsákmányolás, utálat, lenézés, a szituáció kihasználása, annak megtartására való törekvés akár saját fajtájának 'előkelőbbjei', gazdagabbjai, akár idegen elnyomó hatalom részéről. Nem észrevenni azt, amit Buddha, Rabindra Nath Tagore, Mahatma Gandhi az elnyomás tarthatatlan gépezetének tartott, ostobaság.

Visszatérve a 'mi, kultúrált fehérek és ti, piszkos-ostoba indiánok' attitűdre, hadd szóljak pár szót a tisztálkodásról, mint az indiaiakkal szemben hangoztatott tévhitről. Nem tévedhetek, ha abból indulok ki, hogy az Indiát behálózó vallások mind, a hinduizmus és az abból leágazott buddhizmus, dzséjnizmus, az iszlám és a keveseket (de befolyásosakat) érintő zoroasztrianizmus szigorú higiéniai-tisztálkodási előírásokkal nevel rendszeres és rituális tisztálkodásra, tisztaságra. Csak két példát említek itt és most: a hinduizmus azt is előírja, hogy hol, kúttól, fától, meg egyebektől milyen távol ürítheti ki magát a hívő és hogy azonnal meg kell mosnia a fenekét, mégpedig balkézzel (hány magyar menekülhetett volna meg az aranyértől, ha ezt az azonnali seggmosást gyerekkorában belénevelték volna!) és azt, hogy jobb kézzel kell mindent csinálnia, ami a derék feletti testrészeket érinti (pl. étkezés) és mindent balkézzel, ami övön aluli teendő. A fentebb ismertetett vallási szigor mellett nem maradhat el az ilyen előírások hatása. Ezt érzékelni is lehet. Említettem az utcai nyomókutaknál mosakodókat, az általános fogápolást. Indultunk hajnalban autóval kirándulásra és meglepődtünk  a fátyolos ködben az úttól nem messze guggolók látványától, majd észleltük, hogy valamennyiük kezében kis edény, többnyire rézbögre van. Rosszallottuk ugyan, hogy éppen útközelben végzik a dolgukat, de a rézedény jelezte, hogy egészséges tisztálkodás követi a tettet. Néha az üzleti körök vendégeként a toiletbe is bekéredzkedett az ember, én általános tisztasággal találkoztam, igaz, furcsa volt az eleinte fel nem ismert célú edény jelenléte. Talán túlzok a leírásommal, mert az utcák kosza-bűze, meg a bételköpések nyoma viszont riasztó, de lassan a budapesti utcák állapota se sokban marad el az indiai városokétól. Most jut eszembe még valami: az igazi kosz két 'gigapolisz'-ban, Bombayban és Kalkuttában volt tapasztalható, ahol a nyomorultak fellökődése vidékről megállíthatatlan folyamat. Már Delhiben jobb a helyzet és egyik-másik 'vidéki' városban (pl. Mysore-ban) majdnem tiszta környezetet élvezhet az ember.

Az indiaiak szellemi képességeiről is sok meggondolatlan vagy éppenséggel ostoba megjegyzést hallottam kinti magyaroktól (is). Rövidesen részletesebben foglakozok majd a témával, most csak annyit jegyzek meg, hogy ha valaki megnézi az USA tudósainak származás szerinti összetételét, igen tarka képet kap. Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy nincs összefüggés a gének szerinti származás és az agytartalom között. A legsötétebbnek tartott  népekből is hamar előkerülnek nagy koponyák, amint megnyílnak előttük az oktatás kapui. India ennél sokkal nagyszerűbb képlet!

XVII. Nyitott szemmel

Ennél a fejezetnél nem akarom megkötni a kezem. Sorolok első olvasásra talán nem összefüggő témákat, részben, mert barangoláshoz van kedvem, részben mert így szabadabbra foghatom a memóriám gyeplőjét. Sok témakör máshová kívánkozna, tessék gondolatban átrakni oda. Lehet, ha egyszer rendszerezőbb kedvem támad, magam rakok rendet. 

XVII.1. Az indiai agyvelő ('mérete' és sajátosságai)

Nem láttam felnyitott, megmért koponyát, meg tudjuk valamennyien, hogy a tudomány mai állása szerint az agyvelőnek nem a súlya, hanem a barázdáltsága a döntő. Saját tapasztalataim és az indiai agyvelő eredményeiről hallottak, olvasottak alapján állítom, hogy jól barázdált agyvelőről beszélgetünk. 

Felsorolok néhány vitathatatlan tényt, remélem, hihetően támasztják alá az állításom (elnézést, ha ismétlésbe botlanak, igyekszem nem elveszni felesleges részletezésben).

Kezdjük a régmúlttal. Ismert dolog, hogy a hinduizmus ős-szentírásai, a védák és upanisadok az írás megalkotása előtt születtek és szóhagyomány útján adták tovább, formálták őket és csak aztán foglalták írásba. Meglepett azonban az információ, amihez a két nagy, könyvtárnyi indiai eposz, a Rámájána és a Máhábháráta angol tömörítvényeinek olvasása körül jutottak, hogy ezeket a rendkívül bonyolult és méreteiket tekintve párjukat ritkító remekműveket is 'analfabéta' papok alkották, formálták, adták tovább szóban, generációról generációra, mielőtt írásba foglalták volna. Micsoda fantasztikus memória-teljesítmény, belegondolni is nehéz. A Harappa - Mohendzso Daro civilizációk létrejötte se balga emberekre enged következtetni. Az se lehet véletlen, hogy a filozófusaikat, vallás-filozófusaikat a legnagyobb gondolkodók között emlegetik.

A kicsit közelebbi múlt egyrészt magában Indiában mutat fel számtalan - részben tisztán filozofikus, részben fizikailag megfogható - eredményt, amit csak nagy népek, nemzetek, kiváló agyvelők hozhatnak létre. Engem talán három dolog fogott meg rendkívüli módon, feledhetetlenül. Egyrészt a világról alkotott fogalmaik, azon belül is az, hogy évezred(ek)kel előbb jutottak el a világ mind makro-, mind mikro-irányú végtelenségének fogalmához és hitéhez. Rendkívüli képességről tanúskodó felfedezés! Ide sorolhatónak érzem az 'egyszerűbb' tudományos eredményeiket is, mint matematikában a tízes számrendszer megalkotása és csillagászatban az égitestek megfigyelésére, követésére alkalmas nem optikai rendszerek megépítése. Másrészt az erőszakmentesség mindent átfogó, átitató filozófia-rendszere, amihez ugyancsak ész- és szív-óriások kellenek. Harmadrészt az építészetben felmutatott párját ritkító eredmények, azon belül a hindu építészetben tobzódó fantasztikus díszítőképesség, szobrászat, történelem-ábrázoló képesség (regék, mondák megelevenítése) és a monumentalitás. Agyvelő, agyvelő és agyvelő...

Két élményt is megemlítek ebben a csokorban. A Tata Tea (Kalkutta) akkori elnök-vezérigazgatójával beszélgetek, valahogy Magyarország földrajzi helyzete kerül szóba és nemcsak tudja (az amerikaiakkal ellentétben), merre vagyunk, hanem előbb megkérdi - és mivel én, szégyenemre nem tudok pontos listát adni -, majd sorolja szépen Jugoszlávia tagállamait. Másik alkalommal, a tokaji aszúval kapcsolatban egy fogadáson fiatal üzletembernek feldobom az elcsépelt szlogent, hogy  'A borok királya és királyok bora' és valamelyik francia uralkodót említem a mondás második felével kapcsolatban. Helyreigazít, nálam jobban ismeri - ismétcsak sajnos -  a francia uralkodóházakat. Hány magyar, vagy akár nem magyar, 'csak' fehér üzletember tudna kapásból eligazodni, mondjuk a Gupta-dinasztia tagjai között?

Meghatározó élmény volt számomra az a fantasztikus nyelvkészség, amivel Indiában a legkülönbözőbb vidékeken és a társadalmi létra legváltozatosabb lépcsőfokain találkoztam. Azt még elég könnyen elfogadtam, hogy Indira Gandhi a II. Ázsiai Nemzetközi Vásár megnyitóján angolul beszélt, majd átváltott hindire (és nyilván beszélt még pandzsábi és gudzsarati nyelven - az életrajzából következik), aztán az se lepett meg túlságosan, hogy az ipari- és kereskedelmi körök az angolon kívül három-négy indiai nyelvet beszéltek, de az már nagyon, hogy a személyzet tagjai is több nyelvet váltogattak, meg hogy Delhiben villámgyorsan megtanultak néhány alapvető orosz szót, kifejezést, meg felpingálták a portáljaikra a cirill szavakat a delhi boltosok, amint az orosz barátság lendületet kapott. Minél délebbre ment az ember, annál jobban 'énekelték' az angolt, de angoltól hallottam, hogy náluk az a mondás járja: "Ha valakinek jó az angol helyesírása (spelling), akkor az vagy indiai vagy magyar." (és nem angol). Lehet benne igazság. Ide sorolom a szónoklást is. Az Átkos tapasztalatok és saját lámpalázam miatt szokatlan jelenségként értékeltem már azt is, hogy politikusok és üzletemberek egyaránt papír nélkül, tartalmasan beszéltek bármilyen publikum előtt (nem tudom, oktatják-e, vagy kizárólag készségnek köszönhetik ezt a képességüket, de végképp meglepett, hogy egyrészt beszéd közben váltogatják a nyelveket és a bengáliak egyértelműen költői módszereket is alkalmaznak a beszédjük megformálásakor.

Végül két képességet említek még meg, amelyek jó agy nélkül nem működnek. Az egyik az üzleti képesség, hajlam. Nem lehet véletlen, hogy a 'nem fehér' világban, az ázsiai országok jelentős részétől kezdve Afrika több országáig a kereskedelmi életben döntő helyet foglalnak el az indiaiakat (nem ritkán feszültséget is okozva). Nem tudom, mennyire jellemző, de Kalkuttában kapcsolatban álltam olyan nagytőkés családdal is, akik Angliába is betették a lábukat, mégpedig az acéliparban szereztek számottevő pozíciókat. A másik terület a számítástechnika, ahol az indiaiak agyvelejét nyugaton is nagyra értékelik, a legjobb programozó-nemzetek közé sorolják az indiaiakat és bősz brain-drain (agyvelő-elszívás) folyik.

Majdnem elfelejtettem megemlíteni, talán félek is a meghatározásomtól, mert fajelméleti marhaságokat támaszthat alá: nemek az volt az érzésem a hét év tapasztalatai alapján, hogy az indiai (nagyon vegyes) agynak azért vannak alapsajátosságai: nem 'műszaki' ez az agy olyan értelemben, hogy ritkán alkot műszaki újdonságot, inkább adoptál, viszont messze kimagaslik a 'világátlagból' memória, fantázia és költészet (nem a hétköznapi írott költészetre gondolok, hanem arra a képességre, hogy az agy levesse béklyóit és szárnyaljon) vonatkozásában. Ha nem felejtem el, ennek a fejezetnek a végén megkísérlem összegezni, igaznak mondható-e ez az állításom.

Folytathatnám, de ecsetemet most ennyire mártottam be. Vár a témák hosszú sora.