I. 6. A kirendeltség és környéke: Golf Links.

Amíg leveleztünk a Kirendeltséggel Pestről, nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget a címnek: Golf Links. Sejtettük az összefüggést a golffal, de csak egy pillanatra álltam meg a “Links”-nél: vajon mi ez?

Delhibe érkezésemig nem tudtam-hallottam többet a golfról, mint amennyit a múlt rendszerben az elemi iskola padjait nyüvő, majd a háború borzalmait átélt és a szocializmus Nyugattól elzárkózó világában élő átlagos magyar halandó tudhatott. Ha az ember a golfról hallott, azt mindig valami pejoratív megjegyzés kísérte, mint a Coca-Colát. A Coca-Colával sikerült három-négy éve barátságot kötnöm Szófiában, ahol - a nálunk bigottabb szocializmus hazájában - a szocializmus furcsa fintorai egyikeként minden utcasarkon árusították, amikor nálunk a Népszabadságban még hosszú cikk foglalkozott a kapitalizmusnak ezzel a néptömegeket fertőző-kábító szörnyitalával. Nekem - Marx nyilván megbocsátotta vétkemet - az első kortytól tetszett. A golf azonban változatlanul a tőkés kiváltságok egyikeként élt bennem, mint valami bűnbarlang, ahol kizárólag a dúsgazdag elit ihatja el az eszét, ahol nagyvonalú dőzsölés folyik. Delhiben - igaz, kocsiból, rohanás közben - néha be sikerült kukkantanom ebbe a “pokolba” és nem sikerült igazán elrettennem a fertőtől. Sokat nem láttam a magas drótkerítéssel körülvett pályából, embert még ritkábban, de annyit sikerült érzékelnem, hogy pár világos ruhába öltözött ember sétálgat, néha valami bottal elütnek egy kis fehér labdát, időnként az ütést porfelhő kíséri. Fura mindenesetre. Se muzsika, se italozás, se nők. Micsoda pokol az ilyen? Próbálkozásaimat megtudni, mi is ez, a kirendeltségbeliek részéről vállvonogatás, Népszabadság-szagú megjegyzések, jobb esetben a játék laikus magyarázata kísérte.

A környezet mindenesetre sugározta a jó hatásokat. A ”links” pázsitos területet, elsősorban homokos dűnéket jelent, a ”golf links” összetétel egyszerűen golf-pályát. Bizonyára nem véletlen, hogy az egész környék ezt a nevet viseli a golf course helyett. Valamikor a város szélén elterülő jó pázsitú rét lehetett, ahol a gyarmati tisztviselők, katonatisztek hamar kialakították a több évszázada vérükké vált játék űzéséhez szükséges 50 hektár körüli pályát. Aztán a zöld vonzotta a tehetősebb építkezőket, gyönyörű villák sorakoznak előkertekkel, az épületek mögötti parkocskákkal. A terület rendezettsége, az épületek jellege, modernsége az utóbbi évtizedek alatti gyors fejlődésre utal, de mindenütt, az utcák járdaszegélyeinél, a körforgalomban is járható útkereszteződések háromszögeiben megőrizték a fákat, a pázsitot. A kerítésekről virágzuhatagok folynak le és a trópusi virágok színgazdagsága igazán szemet-szívet gyönyörködtet. Mondják, ”nyáron”, illetve a tavaszi és őszi meleg évszakokban elviselhetetlen a hőség, kiürül a Golf Links, de a két-három hónapot leszámítva kellemes lehet ott élni.

Évek teltek el, amikorra Kalkuttában megtanultam golfozni. Igaz, tényleg nem a szegények szórakozása, de éppen, mivel nem az, a mai napig nem értem, miért övezte mély hallgatás Delhiben. Kötelezni kellett volna és kellene ma is a diplomáciai és kereskedelmi életben dolgozókat a golf megtanulására, a legjobb golf-klubokban mozgásra: a fogadó ország elitjével így lehet a legegyszerűbben és legkellemesebb módon kapcsolatot tartani. Különösen igaz (volt?) ez Delhire, ahol a kereskedelmi kirendeltségek jó része pár lépésre volt a pályától és a kereskedelmi diplomáciával foglalkozók közül is sokan ott éltek.

I. 7. Versenyfutás az idővel. Vállalkozók szembeállítása. Három-négy pavilon fog elkészülni.

A pavilon körüli gondjaim leírását a két szimpatikus fiatalembernél szakítottuk meg , akik az ígért időpontban megjelentek és sűrű fejcsóválás mellett felvették, mit kellene kijavítani, pótolni vagy teljesen újonnan megcsinálni. A vásárigazgatótól átverekedtem magam hozzájuk és átfutottuk az ajánlatukat. Nem fogott vastagon a ceruzájuk, nem éltek vissza a szorult helyzettel. Tisztában voltam azonban, hogy - miután a kirendeltség készenlét-igazolása alapján Gupta úrékat részben kifizettük - nem lehet az összes javítást újra finanszírozni, legalábbis a cégünknek okozott súlyos veszteség nélkül nem. Közben az idő szaladt, a rendelkezésre álló harminc napból a harmadik közepénél tartottam. 10% veszteség ilyen helyzetben: megengedhetetlen rizikó!

És ekkor végre megjelent Gupta úr. Maga volt a nyugalom. Rezzenéstelen arccal fogadta felháborodott hiba-felsorolásomat, követelésemet, hogy a munkákat azonnal folytassák és a javításokat is gyorsan végezzék el.

Mentegetőzés helyett nagyvonalú szakmai előadásba kezdett: a padlózat gyönyörű, csak az általános állapotok és ezek a szegény emberek, akiket nem akar egyelőre a szabad ég alá kitaszítani, bepiszkították, a nyitás előtt ki kell takarítani és meglátjuk, milyen szép. A víz azért került az épületbe, mert az október elsejére virradó éjjel monszunszerű zivatar zúdult a városra - amire évtizedek óta nem volt példa (utánanéztem, ebben igazat mondott!) - ezért a tető központi vízlevezető csatornája nem bírta elvezetni a lezúduló vízmennyiséget. Pillanatok alatt kiderült persze, hogy az előírtnál kisebb keresztmetszetű a beépített csatorna, de meghányva-vetve régen ott élő magyarokkal az eset megismétlődésének valószínűségét, elfogadtam a bővebbre cserélés feleslegességére vonatkozó állítását. Jól tettem, mert egyrészt a délkeleti államok kivételével Indiában október és június eleje között az eső olyan kivételes jelenség, hogy nem érdemes vele foglalkozni, másrészt a Vásár csatornarendszere se készült el időre. A famunkák hibáját igyekezett ugyancsak az esőre fogni, majd bevallotta, hogy két nyugati pavilonban is dolgozik, ezért képtelen is lenne újra legyártatni a tablókat (egyértelművé vált: ”túlvállalta” magát). Nem maradt más hátra: megfenyegettem két dologgal. Nem fizetjük ki a készrejelentett munkákra még fennálló követelését (láthatólag nem nagyon érdekelte, a nyugatiakkal nyilván elmaradt munkákra szerződött magasabb áron) és bejelentem a vásárigazgatónál a selejtes munkavégzést és a cserbenhagyást. Az utóbbi fenyegetés hatott, reggelre választ ígért és kilátásba helyezte, mindenképpen munkásokkal együtt fog megjelenni.

A negyedik nap végre sikerült újraindítani a munkát. Gupta úr egy maroknyi csapattal munkába állt. Láttam, ha csak rá hagyatkozom, soha nem készülünk el. Átbotladoztam ismét a fiatalokhoz és megbeszéltem velük: a pavilon másik sarkáról elindulnak ők is és ki hány négyzetmétert (négyzetlábat - ma is ebben gondolkodik mindenki) csinál meg - elfogadhatóan -, annyit kap a saját tarifája szerint. Gupta úrral egyszerűen közöltem döntésemet és azt, hogy a fiatalokat ő köteles kifizetni. Vagy nem tehetett mást a Vásárigazgatóságtól, az örök presztízsvesztéstől félve vagy neki is mentőöv volt a megoldás, mindenesetre szó nélkül tudomásul vette. Mindkét társasággal megbeszéltem azt is, hogy szükség szerint a kiérkező saját munkásaink is bekapcsolódnak a gyártásba. Délutánra kielégítő tempóban folyt a pavilon két végében a munka.

Kissé megnyugodva ”futottam egy kört” a vásárterületen. Be-bekukkantottam az épülő pavilonokba, kérdezgettem, ahol találtam kompetens személyt. A körutam alapján elég nagy biztonsággal meg lehetett jósolni már akkor: három-négy pavilon fog elkészülni olyan állapotban, hogy nem kell leendő vendégeiket szemlesütve fogadni. Némi vigasz volt, de igazán nem voltam boldog. Akkor még majdnem biztosra vettem, hogy nem leszünk e között a három-négy között.

Rohantam a kirendeltségre további tanácsokért: hozzá kellett fognom a magyar gárda elhelyezésének előkészítéséhez, de magamnak és váltótársaimnak is szállást kellett keresnem. Az Ashoka ugyanis több szempontból nem bizonyult tökéletes megoldásnak. Messze volt, olcsónak se volt mondható ott étkezni és ami a legfontosabb volt számunkra: lassú volt - a tempónkhoz képest - a kiszolgálás.