Everest Base Camp túranapló

2004 április 2-n érkeztünk Kathmandu-ba, Budapestről Moszkván és Delhin keresztül. Kicsit ki voltunk ütve, mert Moszkvában 4, Delhiben 8 órát várakoztunk a reptéren, ezért nagyon megörültünk, hogy a szervezők kisbusza valóban ott várt a reptéren. A következő meglepetés a szálloda felé menet ért: a buszunkon „Tourist only” felirat, az utcákon még füstölgő, fekete tűznyomok, az aszfalton összetört és széttaposott téglák vörös foltjai, fegyveres, terepruhás katonák mindenütt. Kiderült, hogy a nép ennyire elégedetlen a jelenlegi királlyal, éppen próbálják megdönteni az uralmát.

Két nappal később kiszakadtunk a város forgatagából, és két hetet a hegyen töltöttünk, ennek története ez a napló.

2004/04/05 Phakding (2600m)

1. nap, Snowland Lodge

Útvonal: Kathmandu – Phakding

A csapat 9:30-kor találkozik a szálloda halljában, onnan indulunk mikrobusszal a reptérre. Az az út, ami érkezésünkkor 15 percig tartott, most két órába telik. Kathmandu szűk utcácskáin araszoltunk, gyakran centinként küzdve előre magunkat, egészen az előttünk álló autó lökhárítójáig, vigyázva, nehogy egy motorkerékpár, vagy egy keresztbe haladó autó befurakodjon közénk. A nagyobb kereszteződésekben a lámpa ellenére rendőrök irányítják a forgalmat, néha nagy taslikat keverve le az engedetlen kerékpárosoknak vagy akár autósoknak is. Az utcán, ami Budapesten egyirányú sikátornak minősült volna, a mikrobusz mellett kétsornyi motorkerékpár, szembe autók és motorok próbálják átküzdeni magukat éktelen tülköléssel, jobbára eredménytelenül. A gyalogosok reményvesztetten ácsorognak a járdákon, majd elszánják magukat, és a motorkerékpárok kerekén átlépdelve küzdik át magukat a túlpartra.

Végül persze csak megérkezünk a reptérre: fegyveres őrök kukkantanak a kocsiba, és már mehetünk is befelé. Odabent a vezetőnk (Prasan) közli, hogy Vikinek nem jutott hely a gépen, majd csak a következő járattal jöhet utánunk – erről szerencsére sikerül lebeszélnünk (annak árán, hogy egy csoporttársunk, Helen kerül Viki helyére a következő gépre). Kicsit zötyögős repülőút után érkezünk a lukla-i repülőtér-dombra: a kifutópálya kb. 10 fok lejtésű lehet, a végén sziklafallal a fékhibás gépek megállítására.

Lukla-ban letáborozunk ebédelni. Kicsit körbeszaglászunk, megnézzük a helyi nevezetességeket: megismerkedünk az első hordárokkal és az első jakokkal is, majd elered az eső. Mire az ebéddel végzünk, olyan reménytelenül zuhog, hogy semmi kedvünk sincs megismerkedni vele, de hát mégiscsak muszáj elindulni: Phakding-ban lefoglalt szállás vár minket az éjszakára. A következő három nap a fő program a cuccaink szárítgatása. Jól esik viszont a tudat, hogy kemény gyerekek vagyunk és nem vesztegettünk el egy napot, no meg a forró zuhany 1. kép: A Kathmandu - Lukla repülőjárat (itt még utoljára vezetékes vízzel).

19:30-kor már tök sötét van, jól jön a fejlámpa. Hamar megyünk aludni: holnap 7-kor reggeli, 8-kor indulás.

Árak

1 rúpia = 30 forint

Forró zuhany: 100 rúpia

Csoki (Mars, Twix, Cadbury): 80-150 rúpia

Fényképészet

Komoly fotós-várakozásokkal indultunk. Kb. egy évvel korábban cseréltük le analóg fényképezőinket digitálisra, és most nagy számolgatásba zuhantunk, vajon bírni fogjuk-e a két hetet memóriával és akkumulátorral: a barátoktól kölcsönkért felszereléssel együtt 3,6GB memóriakártyával és 5 akkumulátorral vágunk neki a kéthetes túrának. Persze, megkérdeztük az ismerősöket, körbenéztünk a weben, ki-mit javasol ilyen esetekre. A legtöbbet Jean-Francois Maion cikke segített, de meg nem nyugtatott: ő hordozható CD írót vitt magával... A laptop-ot leszavaztuk, ImageTank-et nem sikerült kölcsönkérnünk.

Úgy számoltuk, hogy Kathmandu-ban tudunk CD-t írni, majd 12 napunk lesz a hegyen, amire a fenti tartalékoknak elegendőnek kell lenniük. Rövid tanulási periódusunk óta RAW üzemmódban fényképezünk, tehát 140képet tudunk tárolni 1GB-on. A Maion cikk szerint 2 akkumulátor elég 2 hétre , ha az ember nem használja a gép LCD kijelzőjét – vissza a régi szép analóg időkbe: majd a végén meglátjuk, mi sikeredett :-(

Kathmandu nagy város: minden eddigi képünket CD-re írjuk, letakarítjuk a memóriakártyáinkat. 3.5GB Compact Flash kártyánk van 12 napra.

2004/04/06-7 Namche Bazaar (3450m)

2-3. nap, Hotel Norling

Útvonal: Phakding – Namche Bazaar

Időjárás: első nap sok napsütés, második felhős, mindkét nap eső délután 3 óra körül.

2. kép: Függőhíd a Dudh Koshi felett

Tegnap reggel 8-kor indultunk tovább Phakdingból. A gyomrom továbbra is rendetlenkedett, reggel csak egy szelet pirítóst sikerül legyűrni (a párja nem akart csatlakozni). A délelőtt kellemes sétával telt, többször átkeltünk a folyó fölötti függőhidakon.

Hatalmas rododendron bokrok és virágzó cseresznye (?) fák mellett haladtunk, majd megérkeztünk a Sagarmatha nemzeti park bejáratához, ahol szinte mindenkivel összetalálkoztunk, akit eddig megismertünk. A Moszkva-Delhi járatról ismerős lengyeleket kértük meg, hogy készítsenek rólunk egy képet a park bejáratánál. Nem sokkal később megálltunk ebédelni, ahol egy röpke órányi várakozás után meg is érkezett a megrendelt zöldséges momó, aminek – hála javuló emésztésemnek – már a felét sikerült lebirkózni.

Amíg az ebédre vártunk, vagy három másik csapat érkezett majd ment tovább – de végül mi is végeztünk és újult erővel ugrottunk neki a délutáni adagnak. Kellett is, mert kiderült, hogy a délelőtt folyamán 200 métert ereszkedtünk, most aztán 800 méter emelkedő várt ránk. Rendesen beleizzadtunk, majd több pihenő után megkönnyebbülten lépdeltünk el a Namche Bazaar határát jelző tábla mellett.

A zuhany itt még drágább (150 rúpia, innen kezdve ez az ára), de földöntúli élvezetet jelent. A szálloda tényleg luxus: Namche-nak saját vízerőműve van, úgyhogy a szobában villanyfény mellett olvasunk, írunk, sőt, még az akkumulátorainkat is fel tudjuk tölteni. A villany már nem tart soká: Namche az utolsó hely, ahol ezt a luxust megengedik nekünk... A gyomorrontás folyamatosan javul, és most egyikünknek sem fáj a feje.

3. kép: Rododendron

4. kép: A Namche Bazaar díszkivilágításban

Másnap pihenőnap: a csomag a szobában marad (reggel nem kell pakolni :-), mi pedig könnyített napi felszereléssel vágunk neki az akklimatizációs túrának: az elv egyszerű: olyan magasra kell felmásznunk, ahol holnap aludni akarunk, majd vissza kell ereszkednünk az előző éjszaka szintjére, aludni. Napközben ugyanis tud lihegni az ember, viszonylag könnyen kompenzálja a ritkább levegőt, álmában viszont ez nem megy: ha nem akar fuldokolva ébredni, vissza kell térnie olyan magasságra, amit már megszokott a szervezet (l. Az akklimatizációról és a hegyibetegségről ). Mi tehát Kunde-n keresztül Khumjung faluba emelkedünk, 3900m-re, holnap ugyanis Tengboche-ban fogunk aludni, ugyanilyen magasan.

Az egyik pihenőnél, nem messze a Hillary által épített repülőtértől elhagyjuk Viki kesztyűjét. Nem hagyhatjuk ott: néhány nap múlva már 5000m-en kell lennünk, minden meleg cuccunkra szükségünk lesz. Adunk tehát az akklimatizációnak: futás vissza, hátha megtaláljuk még. Kár volt aggódni érte, ugyanott találjuk, ahol fél órával korábban letettük, még csak hozzá sem nyúlt senki. Ezután kicsit nagyobb tisztelettel bánunk a helyiekkel, és kevésbé féltjük a számukra elérhetetlen árú felszerelésünket.

Sajnos a felhők nem akarnak felszakadozni, a környező hegyeknek csak a lábát látjuk, és reménykedünk, hogy az Everest nem fog így rejtőzködni, amikor arra kerül a sor... Ebéd Khumjung-ban (fotós továbbképzéssel és az új objektív első kipróbálásával kiegészítve), majd sherpa múzeum Namche-ba visszatérve.

5. kép: Időjárás

Luxuskörülmények között alszunk, mégis mindenünk nyirkos, hideg: Lukla óta képtelenek vagyunk megszárítkozni. Az étkező viszont a szlovák bungalók legszebb emlékeit idézi: mindenki összegyűlik, melegszik a vaskályha körül, próbálja megszárítani a zokniját és a bakancsát anélkül, hogy elégne a cipőfűzője.

6. kép: Majdnem-jakok (dzsokiók) Khunjung-ban

Fényképészet:

Az út kezdetétől elhasználtuk az első 1GB-os memóriakártyánkat. Namche-ban szerencsére sok az Internet kávézó (mi 5-öt számoltunk), és az egyikben kártyaolvasót is találtunk, és a tulaj nagyon segítőkészen CD-re is írta az egészet. Számításba véve, hogy lefelé jövet is megtehetjük ugyanezt, a kritikus időszak 12-ről 8 napra csökkent. Az akkumulátorok jól bírják: eddig csak az elsőt használtuk el kb. 50%-ban, amit a szállodában pótolni is tudtunk. A mai akklimatizációs túrán már az LCD-t is használtuk, ha a hideg nem szól közbe, az akkumulátorokkal nem lesz gond.

Érdekes tanulság volt, amikor az LCD-s ellenőrzésnél észrevettük, hogy a képeink nagy része túlexponált. „Evaluative” fénymérést használtunk, de a képeken általában sok hó és felhő látszik, mi pedig általában emberalakokra, vagy közeli, sötét tárgyakra fókuszáltunk, a világos felületek gyakran beégtek. Khumjung faluban, 3900m magasan az ebédszünet alkalmával nekiláttunk hát megtanulni, hogyan kell helyesen fényt mérni. Kb. 15 képünkbe került, és megvolt a megoldás: az evaluative fénymérés megmaradt, de a fényerőt mindig a kép legvilágosabb pontjára kellett állítanunk (AE lock), így a túlexponálást elkerüljük, a feldolgozás során szabadon manipulálhatóak lesznek a képek. Ha ugyanez analóg géppel történik, csak a hazajövetel után derült volna ki, hogy az összes képünket kidobhatjuk...

Árak

CD írás: 350 rúpia

Internet hozzáférés: 20 rúpia/perc (Kathmandu-ban 1 rúpia /perc)

Fülbevaló vagy nyaklánc: 200 rúpia

Hátizsákra esővédő takaró: 250 rúpia

2004/04/08 Tengboche (3860m)

4. nap, Gomba Lodge

Útvonal: Namche Bazaar – Tengboche

Időjárás: szikrázó napsütés, délután 1 órától sűrű köd, élénk szél, érkezéskor szemerkélő eső.

Akklimatizáció: az előző napi 3900-as túra megtette a hatását, semmi problémánk nincs.

Reggel szikrázó napsütés fogad, a Norling teljes közönsége a hasát sütteti a napon.

7. kép: Reggeli látkép a Norling teraszáról

A túra azután várva-várt meglepetéssel szolgál: az út egyik hajlatában bekanyarodva felbukkan az Amadablam. Még pár száz méter, és minden, amiért jöttünk, a szemünk elé tárul: jobbra a Lhotse, balra a Nuptse, középen, a hegygerincek mögött pedig az Everest piramisa magasodik – most épp az esti havazástól fehéren.

Az ámulat egész délelőtt folytatódik: minden lépéssel közelebb kerülünk a hegyekhez, és csak bámulunk: megegyezünk, hogy még ha nem is jutunk el 5500m-re, ez a látvány akkor is megérte.

8. kép: Nuptse - Everest - Lhotse - Amadablam

Ebéd után ismét pocsék az idő, és ismét 800m emelkedő vár ránk. Hideg, szeles, ködös időben, lassan, szinte tyúklépésben haladunk felfelé. Bejön, amit a guide javasol: bistare-bistare (lassan-lassan): alig izzadunk; mégis, a lassú, kényelmes tempó ellenére senki sem előz meg minket, szinte mindenkinél gyorsabban haladunk. Estére így is teljesen kimerülünk, a forró zuhany megváltásként hat, nem is kérdezzük az árát, csak utólag.

Ismét korán megyünk aludni (9 körül), de a csillagos ég olyan gyönyörű, hogy nem tudjuk megállni: összerakjuk az állványt, a fényképezőgépet, a távelsütőt – irány a kolostor és a csillagos ég. Nincs szerencsénk: az első kép után mintha füstfelhő érkezne hirtelen, majd a sűrű köd összezárul, csak az épületről tudunk néhány sötét, sejtelmes képet készíteni.

9 . kép: A tengboche-i kolostor

2004/04/09 Dingboche (4400m)

5. nap, Sonam Friendship Lodge

Útvonal: Tengboche – Shomara – Dingboche

Időjárás: ragyogó napsütés 12:30-ig, aztán fokozatos felhősödés, majd enyhe havazás

Olyan alacsony a légnyomás, hogy a golyóstollamból kifolyt a tinta, közben pedig hull a hó.

A mai emelkedő nem olyan vészes, mint a tegnapi: kényelmesen sétálunk egyre magasabbra. Az út itt nem olyan hepehupás, kevés a lejtő, szépen, fokozatosan emelkedik. Délutánra eltűnnek a rododendronok és a fenyők is, a növényzet itt már csak apró bokrokból és fűből áll, a varjak helyett pedig apró fecskék maradtak. Tegnap a Tamsherku volt a sláger: bármerre néztünk, csak ezt a csúcsot láttuk, ma már az Amadablam az uralkodó.

Ebéd után újra elromlik az idő: a felhők – szokás szerint – 100-200 méterre ereszkednek a fejünk fölé:a hegyoldalakon kívül semmit sem látunk. Délután egy rövid időre ismét kitisztul az ég, úgyhogy Dingboche-ba a felhőket súrolva, de ragyogó napsütésben érkezünk.

10. kép: Amadablam

Akklimatizáció: reggel mindketten torokfájással ébredünk, de ezt egy pár korty ital elmulasztja – úgy látszik ezt csak a száraz levegő okozza. Napközben, 4000m táján már mindkettőnknek fáj a feje. Nem bántó, de az embernek mégsincs kedve semmihez. Vacsora előtt sikerül aludnunk egy fél órát, de a fejfájás nem változik, sőt, Viki szédülésre panaszkodik. Ő eddig alkalmanként fejfájás csillapítót vett be, én eddig semmit.

Vacsora után aztán változik a helyzet: a nagy fáradtságra való tekintettel komoly, háromfogásos vacsorát rendelünk, de a leves felénél mindkettőnknek eláll az étvágya. Olyan fejfájás és étvágytalanság tör ránk, hogy fél-fél Diamox-ig meg se állunk. Az elalvás így is érdekesre sikerül: Viki továbbra is fejfájásra panaszkodik, én meg úgy kapkodom a levegőt, mintha épp futásból érkeztem volna. Alkalmanként elalszunk, aztán arra ébredünk, hogy levegőt kéne venni...Végül - Diamox ide vagy oda – jót alszunk, és reggelre tünetmentesen ébredünk.

11. kép: Vacsora, teherhordók a Gomba Lodge étkezőjében

Fényképészet:

Az első akkumulátor még bírja (Namche óta), a kijelző félig töltöttnek mondja. Igyekszünk takarékoskodni a töltéssel, de végül néhány képet muszáj megnéznünk... Ma kb. harminc képet készítettünk, az 1GB-os kártyán még negyvennek van hely.

Időjárás: ragyogó napsütés, felhősödés a völgyből, Tengboche felől 13 óra körül. Az alattunk úszó felhők ellenére a fogadó környékén 15 óráig sütött a nap.

Akklimatizáció: Viki enyhe fejfájással ébred, a mászás közben fej- és fülfájásra panaszkodik. Nekem is erőltetetten kell lélegeznem, mint futás közben, de fejfájás nem ér. Nagyon meglepődöm viszont az erőltetett légzés hatásán: előtte csak néhány szó erejéig tudtam felfüggeszteni a légzést, még egy-egy korty ivás után is kapkodni kellett a levegőt. Az erőltetett légzés eredményeként viszont úgy felteltem oxigénnel, hogy három-négy lépésre is gond nélkül futja a korábbi levegőből, sőt még énekelni is tudok közben. 2004/04/10 Dingboche (4400m)

6. nap, Sonam Friendship Lodge

Útvonal: Dingboche – Nangkar Tchang Gompa – Nangkar Tchang – Dingboche

A mai nap eseménye az akklimatizációs mászás Nangkar Tchang-ra (5085m-re). Borzasztó lassan haladunk, a társaság nagy része – Zofia kivételével, aki kétharmad útról visszafordul – megelőzött minket. A látvány viszont mindent megér: a megszokott Tamsherku-n és Amadablam-on kívül most az Island

12. kép: A kilátás Nangkar Tchang-ról

Peak és a Makalu látványa kápráztat el minket, meg az a hatalmas, hosszan elnyúló hegygerinc, amely látszólag az Amadablam-tól a Lhotse-ig tart. A csúcsra érve elégedetten konstatáljuk, hogy magasabban járunk, mint Európában bárhol lehetnénk: 5085m-re mászunk fel 4400-ról. Háromnegyed úton Viki kicsit kipukkadt, csak csokival, légzéstechnikával, meg a saját akaraterejével sikerül továbbmennünk, végül egészen a csúcsig.

Másnap aztán nagyon virgoncak vagyunk: a hegyibetegség elkerül, a mászás után forró zuhanyt is kapunk, megebédelünk, azóta pedig a vacsorát várjuk :-)

Fényképészet:

Az első akkumulátor még mindig bírja. Az első 1GB-os memóriakártya a Nangkar Tchang tetején telik meg, és a cserekor meglepődve látjuk, hogy a másodikra csak 86 kép fér a várt 146 helyett. A saját képeinken kívül más nem látszik, megformázni pedig nem akarom, hiszen akkor a saját képeink is elvesznének.

2004/04/11 Lobuche (4910m)

7. nap, Alpine Inn

Útvonal: Dingboche – Doughla – Lobuche

Időjárás: napos, délutánra feltámad a szél

Akklimatizáció: Vikinek nagyon fáj a feje, a fájdalom kiterjedt a bal szemére és az arcára is. Este fejfájáscsillapítót és Diamox-ot vett be, amitől bizseregnek az ujjai. Elhatározzuk, hogy ha reggelre nem lesz jobban, akkor nem megyünk tovább.

Az út eseménytelen, érkezésünkkor megfogadjuk, hogy mostantól nem zuhanyzunk; a döntés elsődleges oka a zuhanyzó állapota. A kosz azért zavar, úgyhogy áttérünk a Viki féle törülközős mosakodásra: egy kisebb törülközőt bevizezünk (megmelengetjük), és cica módra megtörülközünk vele. Az udvaron nagy hordónyi mosó-mosakodó víz áll, de estére befagy, úgyhogy fogmosáshoz a konyháról kért vizet szűrjük meg.

Érkezés után Shannonnal különfeladatot adunk magunknak: sétálni indulunk a másnap reggeli út kezdetére, hátha tudunk még egy kicsit javítani az akklimatizációnkon. Kb. egy kilométert sétálunk felfelé az úton, de kezd ránksötétedni, visszatérünk a szállásra, vacsorázni.

13. kép: Luxus, mosdó az udvaron

2004/04/12 Gorak Shep (5140m)

8. nap, Snowland Lodge

Útvonal: Lobuche – Gorak Shep – Everest Base Camp – Gorak Shep

Időjárás: napos, délután enyhe havazással, éjszaka erős havazás, reggelre 15cm friss hó.

Ez a nap nagyon korán kezdődik. Hogy a korai kelés által okozott sokkot feloldják, a sherpák 4:30-kor ágyba hozzák a reggeli teát, 5 órakor pedig nekivágunk az eddigi leghosszabb napunknak. Előző este már összepakoltuk a cuccunkat, ezzel most nem kell időt tölteni. Mindent, amire a következő két napban nincs szükségünk, kipakoltattak velünk: ezeket itthagyjuk, hogy a hordárok terhe is valamivel kisebb legyen.

14. kép: Jégoszlopon egyensúlyozó szikla, háttérben a Khumbu jégesés

8 órakor érkezünk Gorak Shep-be, az egyik hordár, J.K. elénk is jön, hogy segítsen a csomagokkal. Itt reggelizünk, kicsit hosszadalmasan, és csak 10-kor indulunk tovább az alaptábor felé. Ahogy haladunk, az Everest lassan előbújik a Nuptse mögül: először csak egy kis háromszög látszik a gerinc fölött, aztán nő egy darabig, majd megint elbújik a felhők és hegyek mögé.

Az út a Khumbu gleccser jege és kőtörmeléke mellett vezet, mint egy hullámvasút: fel-le, fel-le amíg el nem érjük a gleccser-moréna gerincét, amin nagyjából szintben haladunk a gleccser alaptáborral szemközti végéig. Onnan leereszkedünk magára a gleccser törmelékes felszínére és átvágunk a jég és kőrengetegen. Számos helyen látunk gleccsertavakat, jégoszlopokon egyensúlyozó, kétbusznyi méretű sziklákat, és hihetetlenül kecses, karcsú jégoszlopokat (rengeteg képünk van róluk :-).

15. kép: A helikopter lassan úszik az árral

Az első dolog, amit az alaptáborból megpillantunk, az egykori olasz expedíció lezuhant helikopterének roncsa, aztán feltűnnek a sátrak színes foltjai is. Elsétálunk a sátrakig, kicsit beszélgetünk a többiekkel, aztán már indulunk is visszafelé, kb. negyed kettőkor.

A visszaúton már elég kimerültek vagyunk, Vikinek néha besegítek, amikor egy-egy nagyobb sziklára kell felmásznunk. Ráindulunk a tartalék Cerbonáinkra, és – hármasban a minket kísérő, most teher nélküli hordárral, Nimával – el is pusztítjuk valamennyit. Nem sokkal 4 óra után érkezünk vissza Gorak Shep-be, enyhe hóesésben. A havazás gyorsabb haladásra ösztökél, szerencsénkre, mert a később érkezők már alaposan becukrozva lépnek az étkezőbe. A lehullott hó kezdetben szinte azonnal elolvad, de reggelre gyönyörű, 15 cm friss hóréteg látványa fogad.

A húsvétot reggel rendhagyó locsolással, egy kis citromos teával ünnepeltük, Vikitől pedig fent, az alaptáborban kapok meg a picike csokitojást, amit nem kevés erőfeszítés árán cipel fel odáig.

Gorak Shep jól el van látva orvos(tanhallgatókkal). Egy lány a Diamox hegyibetegségre gyakorolt hatását vizsgálja: a nála jelentkezők egyik felének gyógyszert, a másiknak placebót ad.

16. kép: Húsvéti tojás az alaptáborban

Rákérdezünk nála, hogy mikor érdemes gyógyszert bevenni, elmeséljük Viki tüneteit – a válaszban nem sok újdonságot hallunk. Aztán rákérdezek, hogy a táplálkozásnak és a légzésnek van-e valamilyen összefüggése a hegyibetegség kialakulásával. A válasz körülbelül annyira elutasító, mint annak idején az egyház Galilei tanaival szemben. Megszólal viszont valaki (később kiderül, hogy ő James, a kettesszámú orvostanhallgató), hogy a légzés igenis nagyon fontos, és az alaptáborban van is egy orvos, aki egy speciális légzéstechnikát oktat hegymászóknak, majd pontosan elmagyarázza azt, amit Vikinek tanítottam, az aputól gyerekkoromban tanultak alapján. James szintén kutat: az elfogadott elmélet szerint az agyi ödémát az agy duzzanata, és az emiatt bekövetkező agynyomás növekedés okozza – ettől fáj az ember feje. James úgy gondolja, hogy a nyomásnövekedés mérhető az agyból kilépő szemideg burkának megvastagodásán, és ezt ultrahanggal az ember megvakítása nélkül képes is megmérni. Bár most jól érzi magát, Viki rögtön be is nevez, aztán törölgeti az ultrahang-zselét a szemhéjáról.

Este megint havazik, és olyan hideg van (olyan nagyon nem vészes, talán mínusz 2-3 celsius), hogy még a szokásos törülközős mosakodást is kihagyjuk. A fogmosáshoz ragaszkodunk: kimegyünk a hóesésbe a kis vizespalackunkkal, de amikor a nyakunkba hullik a hó fedett helyet keresünk: beköltözünk a zuhanyzóba fogat mosni. Néha kijön egy-egy helyi a házból, az itteni szokás szerint nagyot harákolva köp egyet, majd körbehugyozza a fogmosóbódénkat...

2004/04/13 Lobuche (4910m)

9. nap, Alpine Inn

Útvonal: Gorak Shep – Khalapattar – Gorak Shep – Lobuche

Időjárás: Meleg, verőfényes napsütés. 13:30 körül erős szél kerekedik, felhősödéssel, 5 után enyhe havazás.

Akklimatizáció: Viki reggel fejfájással és Diamox-szal indít, nekem nincs bajom.

17. kép: Gorak Shep a reggeli hóban

Reggel gyönyörű, ragyogó, meleg napsütésre, és vastag fehér hótakaró látványára ébredünk. A pakolást a lefelé indulásig elhalasztjuk, így kényelmes készülődés után 8-kor indulunk Khalapattar-ra. Viki borzasztóan szenved az úton. Bár az előző naphoz hasonlóan csoda klasszul kapaszkodik felfelé, de azért lassan haladunk. Kb. kétharmad úton megegyezünk, hogy nem jön tovább, de én felmegyek a csúcsra fényképezni. Most, hogy saját tempómban haladhatok, elhatározom, hogy kipróbálom, milyen hamar tudok feljutni a hegytetőre: beindul a gőzmozdonyos szuszogás, az emberek félelemmel vegyes tisztelettel húzódnak félre, hogy a keskeny ösvényen utat eng edjenek, de a módszer beválik: mindenkit megelőzök, aki az utóbbi egy órában elhaladt mellettünk. 5 perc a csúcson, kis fényképezés (meglepetésemre a rengeteg emberen kívül egy kóbor kutya is van itt), aztán futás lefelé: csúcstól Gorak Shep-ig 30 perc alatt. Az emberek ismét döbbenten ugranak félre: mókás látvány, hogy a társaság nagy része küszködik felfelé, sokan a túrabotjukra görnyedve, zihálva próbálják összeszedni magukat. Egy szembejövő a régi, Philip Morris-os pólómra mutatva megkérdi, mit

18. kép: Az Everest és a Nuptse, Khalapattar-ról nézve

jelent az ICS felirat, mintha arra lenne kíváncsi, hogy melyik sebességi hegymászó csoporthoz tartozom... Amikor leérek, a csoportból még csak hárman tértek vissza, a többieket megelőztem. Nagyon büszke vagyok magamra, hitetlenkedik a csoport, de Prasan lelombozó hírrel fogad: valaki már megmászta a Khalapattar-t 30 perc alatt oda-vissza – nekem a leereszkedéshez kellett ennyi idő...

Az étkezőben kicsit kipihenjük magunkat, bevárjuk a többieket, aztán búcsút intünk a hegyeknek és elindulunk lefelé. Útközben feltámad a szél, és mire Lobuche-ba érünk, alaposan le is hűl az idő. A fogadós rossz hírrel fogad: a foglalás ellenére nincsenek meg a szobáink, 5 helyett csak 2 maradt. Viki és Niva már nagyon fáradt, úgyhogy mi itt maradunk éjszakára, a többiek továbbmennek Periche-ig.

Fényképészet:

A harmadik (utolsó) 1GB-os memóriakártyánk a Khalapattar tetején telik be (nem bírja a sok panorámaképet), mostantól az utolsó 0,5GB-ot használjuk. Az akkumulátorokkal jól állunk: a most használtat reggel a szálláson fel tudtuk tölteni, és még van 2 tartalék

19 . kép: Szunya

2004/04/14 Tengboche (3860m)

10. nap, Gomba Lodge

Útvonal: Lobuche – Periche – Tengboche

Időjárás: Napos, erős széllel.

Akklimatizáció: lefelé jövet nem sok gondunk van: az ember érzi, hogy sűrűsödik a levegő.

Reggel korán ébredek, 6 órakor már a napkeltét fényképezem. Megéri: az ég ragyogóan tiszta, a felkelő nap sugarai először csak a felhőket, majd a hegyormok élét sütik meg, csak lassan terjed a világosság – miközben a völgyben éjszakai sötétség honol.

20. kép: Hajnali fények a Taboche oldalán

Reggel 8-kor indulunk a már megszokott szállásunkról. Periche-be negyed tíz körül érünk; a többiek nem sokkal korábban már elindultak lefelé, csak Prasan várja be a fentről érkezőket. Kis csokizás, teázás után mi is utánuk eredünk.

Periche környéke hihetetlen szeles: a fülünkre fejpántot húzunk, fejünkre a kabát kapucniját, felvesszük a kesztyűnket, a hátizsákban alig marad valami. Ennek ellenére mégis megfázunk, szerintem épp ezen a szakaszon.

2004/04/15 Monjo (2840m)

11. nap

Útvonal: Tengboche – Monjo

Időjárás: Napos, meleg

Akklimatizáció: itt már olyan sűrű a levegő, hogy alig bírjuk.

Kényelmes séta lefelé. Egyetlen helyen kell felfelé kapaszkodnunk kb. 200 métert, de ez ilyen alacsonyan már könnyen megy. Vikinek fáj a füle, de ez már nem a magasságtól, hanem a megfázás okozta taknyosságtól van. Útközben figyelünk, hátha összefutunk a Baraka csoportjával, de helyettük egy magányos magyar sráccal találkozunk, aki Jiri-ből a hordárjával megy az alaptábor felé.

Az út mentén virágba borult a hegyoldal: amerre csak nézünk, rododendron bokrokat látunk, alig győzzük a fényképezőgéppel.

21. kép: Rododendron-mező

Útközben találkozunk egy furcsa kis csoporttal: helyiek egy nagydarab, magatehetetlen fogyatékost visznek le a hegyről lóháton. A nagyobb emelkedőkön a ló nem bírja, akkor leemelik, és támogatják szerencsétlent. Úgy tudom, az indiánoknál a fogyatékosok nagy becsben állnak, biztos itt is valami ilyesmiről van szó, és valamiféle istentiszteletre viszik a srácot.

Érkezéskor a monjo-i szállás luxushotelnek tűnik számunkra: tágas, tiszta étkező, jó állapotban lévő bútorokkal, üvegvitrinekben helyi kézműves tárgyakkal. Az eddig megszokottakhoz (pláne a Gomba Lodge-hoz) képest a szoba is tágas, a forró zuhany pedig gázzal működik, nem a konyhában melegítik a fürdővizet.

2004/04/16 Lukla (2800m)

12. nap

Útvonal: Monjo – Lukla

Időjárás: Napos

Hát, még így a végére is érnek meglepetések: amíg a hegyen jártunk, Phakding-ban a maoisták összecsaptak a rendfenntartókkal, ketten meghaltak. Lukla bejáratánál fegyveres őrök fogadnak, a szállásra érve pedig kiderül, hogy 6:30-tól kijárási tilalom van érvényben – a helyiek számára. Mi, turisták elvileg szabadon mozoghatunk, de ezt inkább nem próbáljuk ki.

22. kép: Vissza a civilizációba

Reggel korán indulunk: 6-ra ki kell érnünk a reptérre, hogy az első járattal elindulhassunk, különben (rossz idő, vagy sok utas esetén) ottragadhatunk. A terv tökéletesen működik, a csapat felkerül az első gépre. Majdnem mindenki, mert a tegnapi fogyatékosról kiderül, hogy másként beteg: egy egyébként egészséges japán túrázó, tüdőödémával és most már oxigénpalackkal, aki a betegségtől puffadt fel, a keleti vonásai félrevezettek minket, és két helyet neki kell átadnunk, hogy levihessék a hegyről Kathmandu-ba, még mielőtt meghalna. Namche Bazaar-ban, 3440m magasan lett rosszul...

Magasságok

Az alábbi ábrán az egyes napok során elért magasságok láthatók, Lukla-tól Lukla-ig:

Tanulságok

Az akklimatizációról és a hegyibetegségről

Perspektíva

Egyikünk sem hegymászó. Egyikünk sem járt még ilyen magasságban korábban. Mindketten síelünk viszont, így telenként gyakran megyünk síelős magasságokba (1500-2500m-re). Én korábban túrázás keretében néhányszor már jártam 3000-3300m körüli magasságon, síelni pedig 3300-4200m-en.

Az út előtt néhány hónappal ismerősöktől hallottunk a magashegyi betegségről (Acute Mountain Sickness, AMS), és Viki rögtön egy csomó értelmes dolgot túrt fel az Interneten. Amit ebből megtanultunk – tapasztalatokkal kiegészítve – az alábbi fejezetekben megtalálható.

Tünetek

Az AMS tünetei fáradékonyság, fejfájás, étvágytalanság, hányinger, hányás és légszomj; súlyosabb esetekben mozgáskoordinációs zavarok, köhögés, véres köhögés, eszméletvesztés.

A fenti tüneteket az oxigénhiány okozza. Súlyos esetben ennek hatására a tüdőben folyadék válik ki és tüdőödémát (High Altitude Pulmonary Edema, HAPE), vagy agy-ödémát (High Altitude Cerebral Edema, HACE), az agyvíz nyomásának megnövekedését okozhatja.

Kezelés

Az Internetes tájékoztatók, a helyi tájékoztató táblák és orvosok egybehangzó véleménye szerint, ha az emberen a fenti tünetek jelentkeznek, akkor azok elmúlásáig ne menjen magasabbra (hanem töltse az éjszakát azon a magasságon, ahol utoljára tünetmentes volt), ha pedig a tünetek rosszabbodnak, azonnal ereszkedjen lejjebb (legalább néhány száz métert).

Gyógyszeres kezelésre a teljes hegymászótársadalom a Diamox nevű szert ajánlja, változatos útmutatásokkal, pl. „a helyedben már Kathmandu-ban elkezdeném szedni”, vagy „ha fáj a fejed, vegyél be egyet”.

Súlyos esetekben az ún. Gamow-bag (nyomászsák) használatát javasolják, melybe egy ember befektethető, és a belső nyomás lábpumpával megnövelhető egy jóval kisebb magasságnak megfelelő értékre.

Mi mit tapasztaltunk?

Az út előtt megkérdezett barátaink szerint „készülj fel rá, hogy két héten keresztül fájni fog a fejed, de ne adjátok fel, menjetek föl Khalapattar-ig”. Az ellenkező végletet az orvos ismerősök képviselték: „hülyék vagytok, hogy odamentek egyáltalán, meg is halhattok”.

Majdnem megtörtünk, és gondolkodtunk rajta, hogy az EBC-t elcseréljük az Annapurna túrára (ami több, mint ezer méterrel alacsonyabb), de végül úgy döntöttünk, hogy odamegyünk, amilyen magasra csak tudunk, felmászunk, és közben figyelünk egymásra, nehogy bajunk essen.

A fenti javaslatok alapján maradtak bennünk kétségek, hogy az enyhe esetet hogyan fogjuk a súlyostól megkülönböztetni. Honnan fogjuk tudni, hogy kell-e ereszkednünk vagy sem?

Igen, ahogy a naplóból látható, több alkalommal megfájdult a fejünk, volt, hogy elment az étvágyunk, vagy légszomjra riadtunk éjszaka. Előfordult, hogy Diamox-ot vettünk be. Igyekeztünk folyamatosan tájékoztatni állapotunkról egymást és a túravezetőt, hogy ha kell, dönthessen a visszafordulást illetően. A csoport vitt magával oxigént és (két) nyomászsákot is, szerencsére egyiket sem kellett használni.

Érdekes módon, a leghatásosabb gyógymód olyasmi volt, amit egyetlen leírásban sem láttunk, a hegyen a vezetők és a többi túrázó nem ismerte, és csak egy orvos volt, aki hallott róla és javasolta is. A légzés. Ha az ember kevés oxigénhez jut, nem kell messzire mennie, ott van az orra előtt. Ritkább ugyan, mint tengerszinten, de mégiscsak kifogyhatatlan mennyiségek vannak belőle a levegőben. Tessék hát lélegezni! De hogyan? A túrázók nagy része lihegett, zihált, nem sokra ment vele. Úgy kell lélegezni, mintha komolyan sportolna (mondjuk futna) az ember: alaposan ki kell tisztítania a tüdejét, el kell belőle távolítani az elhasznált levegőt, mielőtt megpróbálna belélegezni: különben nincs hova. A folyamat tehát alapos kilégzéssel indul, majd amikor az ember úgy érzi, mindent kifújt, még egy kicsit rásegít (futásnál két lépésre fújja ki a levegőt). Ha ez megvan, magától jön a friss: a belégzést elintézi a bordák rugalmassága. Van viszont még egy trükk: a kilégzésnél nem szabad teli szájjal kifújni a levegőt, nem szabad a levegőt akadálytalanul távozni hagyni – szűkre zárt szájon keresztül kell kifújni a levegőt. Miért? Mert így a tüdőben lévő nyomás megnövekszik, olyan mintha az ember több száz méterrel alacsonyabban lenne! A megnövekedett nyomás hatására pedig a tüdő hörgőin keresztül a vérbe préselődik az oxigén...

Ez mind szép, túrázás közben ezt meg is lehet csinálni, de mi van vacsora közben? Hát, ha az ember kevés oxigénhez jut, akkor vacsora közben is így kell lélegezni. Meg reggeli közben, meg naplóírás és napozás közben is. Egy baj van csak: az alvás. Alvás közben az ember nem tudja szabályozni a légzését. Ha még nem akklimatizálódott, akkor elalváskor kapkodva szedi a levegőt, és előfordul, hogy az éjszaka közepén légszomjra riad. Erre jó a Diamox. (Az egyik Internetes forrás szerint ugyanis) ez a szer széndioxidot szabadít fel a véráramba, aminek hatására a szervezet légző-automatizmusa beindul, és éjszaka is elegendő oxigénhez juttatja az embert.

Ezzel együtt, tisztában kell lennünk azzal, hogy a túrára tervezett 12 nap alatt leküzdendő szintkülönbség a kényelmes akklimatizációs képesség határán van. Az akklimatizációs túrák sokat segítenek, a légzés hasznos – de az embernek néha meg fog fájdulni a feje, és el fog menni az étvágya. Ezzel együtt, enni kell; sokat kell inni, néha már ez is elűzi a kedvetlenséget, fáradtságot. Figyelni kell egymás tüneteire, mert a hegyibetegség áldozata nem veszi észre magán a bajt. Olyan csoporttal kell utazni, ahol van oxigén és/vagy nyomászsák, hogy baj esetén azonnali segítséghez juthasson a beteg. Az embernek kell, hogy legyen érvényes biztosítása, hogy szükség esetén élő opció legyen a helikopteres mentés. A beteg, akivel lefelé jövet találkoztunk, lehet, hogy maradandó károsodást fog szenvedni, mert több mint egy napig tartott, amíg a hegyről lehozták, pedig csak 3450m-en járt, amikor rosszul lett! Fontos, hogy az embernél (vagy együtt a csoportnál) legyen (sok) készpénz. A helikopteres mentés Lobuché-ból Kathmandu-ba 3000USD-ba kerül, amit helyben ki kell csengetni, a biztosító csak utólag rendezi a számlát. Ha nincs pénz, nincs mentés! Ugyanakkor megnyugtató hír, hogy az alaptábor még éppen a helikopter működési magasságán belül van, tehát még innen, a túra felső állomásáról is menthető az ember.

Evés-ivás

Az ételnek-italnak a légzéshez nem sok köze van, de a hegyi levegő száraz, a légzéssel (pláne az erőltetett légzéssel) és izzadással az ember sok folyadékot veszít, sok folyadékot kell tehát magához vennie: levest, vizet, teát, üdítőt, összesen 3-5 litert egy nap.

Van még egy dolog, amit kevésbé értek: az akklimatizációnak állítólag jót tesz a gyömbér: sokan gyömbérteát ittak, vagy gyömbér levest ettek, és azt állították, hogy ettől jobban érzik magukat.

Még valami: a sok gyaloglástól az ember könnyen elfárad, és elhasználja az energia (cukor) tartalékait. Fogyókúrának sem utolsó, de cukor nélkül az ember sokkal kisebb fizikai teljesítményre képes. Ha nagyon fáradt, le kell ülni pihenni, és be kell nyomni egy tábla csokit. Sokat segít.

A fél Diamox, meg annak a fele

A sok ijesztgetés hatására indulás előtt – biztos, ami biztos – Kathmandu-ban beszereztünk egy levél (10db) Diamox-ot. Hihetetlen olcsó volt, összesen 25 rúpiát fizettünk érte; a csomagolás belső része kicsit piszkos volt. Talán nem jogosan, de aggódtunk, hogy hamisítványt sóztak ránk... Aztán a hegyen, amikor először küzdöttünk komoly fejfájással, elfeleztünk egyet Vikivel – az égvilágon semmiféle hatása nem volt. Később Viki egy csoporttársunktól kapott hiteles forrásból származó gyógyszert, amitől sokkal nem érezte jobban magát, de legalább elzsibbadt a fél arca, és bizseregni kezdett a bal keze – megtudtuk, hogy ez a gyógyszer normális mellékhatása.

A végén Gorak Shep-ben, az orvospalántáktól tudtuk meg a megoldást. Az általunk vásárolt csomagolásban 125mg-os tabletták voltak, amit még el is feleztünk, míg a Diamox napi adagja 250mg. Pont annyi, amennyi az angoloktól származó tablettában volt – és Viki ebből kettőt vett be naponta. A javaslat tehát: mielőtt az ember elindul, kerítsen egy orvost, aki képben van akklimatizáció ügyben, és kérjen tanácsot a gyógyszer használatát illetően. Mivel ilyet otthon nehéz találni, érdemes lehet a Kathmandu-i szakembereket megkeresni (Himalayan Rescue Association, http://www.himalayanrescue.com/, Dhobichaur, Lazimpat [a királyi palota északi kapujánál]). Saját tapasztalat alapján szedhető volt, napi egy tablettát volt érdemes bevenni este, vacsoratájban.

A digitális fényképezésről

Perspektíva

Lelkes amatőr fotósok vagyunk. Kb. egy éve cseréltük le a félprofi analóg fényképezőgépeinket egy félprofi digitálisra (Canon EOS 10D), megtartva a meglévő objektíveinket (Canon EF28-105 USM és Sigma 28-300 Compact Hyperzoom). Hamar megtanultuk, hogy a jó minőségű „előhíváshoz” ne .jpg-be tömörítve, hanem .raw módban tároljuk a képeket, így egy kép kb. 6MB helyet fogyaszt. Eljutottunk már odáig, hogy láttuk a meglévő objektívek hibáit (soft-os, életlen kép, a nagyíthatóság korlátai), és néhány hónapon keresztül próbálgattunk más objektíveket is (Canon EF28-135 IS USM és Sigma 70-200 APO 2.8). Végül nem sokkal a túra előtt beszereztünk egy jó objektívet (Canon EF70-200 USM 2.8L).

Akkumulátor és memória

Örömhír: működik. Az út előtt próbáltunk tájékozódni, mire számítsunk. Azt hallottuk, hogy a lodge-okban általában van áram, lehet akkumulátort tölteni, és beszereztünk összesen 5db akkumulátort. A töltés valóban működött, sehol sem kellett fizetnünk érte. Az egyik kölcsön akku teljesen döglött volt, csak félig volt tölthető, és néhány óra alatt le is merült, de a másik négy – takarékos használat mellett – 3-4 napig is kibírta, a hideg ellenére is. Memória fronton összesen 3db 1GB-os, 1db 512MB-os és 1db 128MB-os kártyát sikerült szereznünk. Körbenéztünk ImageTank (merevlemezes képtároló) és hordozható CD író ügyben is, de úgy döntöttünk, hogy egyetlen út kedvéért nem költünk el ennyi pénzt: mire legközelebb utazunk, a felére fog esni ezeknek az eszközöknek az ára. Arra számítottunk, hogy Kathmandu-ban CD-re írhatjuk az addig felgyűlt képeket, és a rendelkezésre álló memóriát valóban csak a hegyen töltött időszakra kell beosztanunk. 520 kép, 12 napra: napi 43 kép, kicsit több, mint egy tekercs film. Nem nagyon sok, de beosztással elfogadható. Szerencsénk volt: Namche Bazaar-ban van vagy 5 internet shop – az egyikben sikertelenül próbálkoztak a fényképezőgép és egy számítógép összekötésével: hozzá való USB kábel ugyan volt (ez sem semmi!), de fényképezőgép driver már nem, ezt letölteni pedig a lassú műholdas kapcsolaton keresztül illetlenség lett volna. Sikerült viszont találni egy másik helyet, ahol volt kártyaolvasó és CD író, így felfelé menet és lefelé jövet is letakaríthattuk a memóriakártyákat; így már csak 8 napra kellett beosztani a készletet: naponta 65 kép, majdnem 2 tekercs film naponta! Ez a mennyiség már majdnem elég volt: Tengboche-ból lefelé jövet, a rododendronokra ugyan minden tartalékunkat elfényképeztük, viszont kiderült, hogy az egyik 1GB-os memóriakártyának kb. a fele foglalt volt. Mindent egybevetve, a 3,5GB-tal elboldogultunk a hegyen.

Időjárás

A hidegtől nem féltünk: korábban síeléskor már fényképeztünk mínusz 17 fokban, bírta a gép. A túrán a legnagyobb hideg kb. -3-5 fok lehetett, soha nem okozott problémát.

A felhőkkel szerencsénk volt: az októberi turnusban az ismerősök minden képnek a teteje le van vágva: olyan felhős volt az ég, hogy szinte sosem látták az Everestet. Mi minden nap reggeltől kora délutánig ragyogó napsütést kaptunk, tiszta idővel, a hegyek tetején pipáló hófúvással – tökéletes fényképező időjárás.

Fénymérés: Éljen a digitális fényképezés! Khumjung-ban visszanéztük az aznapi fényképeinket, és meglepetésünkre tapasztaltuk, hogy többségük erősen túlexponált. Rájöttünk, hogy a havas-felhős idő megzavarja az általunk alkalmazott „evaluative” fénymérést: a fókuszul választott tárgyak, alakok általában sötétebbek a felhős háttérnél, amin a polárszűrő sem segít. Hála viszont a digitális fényképezőgépnek ezt ott helyben észrevettük, sőt, kb. 15 fénykép árán meg is tanultuk kiküszöbölni: az ezután készített képeink szinte kivétel nélkül helyesen exponáltak! A megoldás egyébként a „bright-spot metering”. Megtartva az „evaluative” fénymérési módot, a fényerőt a kép legvilágosabb pontjára (felhőre, hóra) kell mérni (és az AE lock segítségével rögzíteni).

23. kép: Túlexponált kép (a tanulmányok előtt) és helyesen exponált kép (a tanulmányok után)

A félig telt CF kártya esete

A rendelkezésre álló memóriakártyáink közül az egyik egy kölcsönkapott 1GB-os kártya volt, amit épp egy gyönyörűséges kilátást adó hegy, a Nangkar Tchang tetején vettünk használatba. El is lőttünk vagy egy tucat képet, majd döbbenten vettük észre, hogy a várt 140 helyett csak 80 kép fér már a kártyára. Körbenéztünk, sehol egy kép a miénken kívül. Lehet, hogy hibásan van formázva? Újraformázni viszont nem mertük, mert elvesztek volna a frissen készült képeink... Már csak otthon derült ki, hogy a kártyán feldolgozott, az eredeti könyvtárszerkezetből elmozdított fényképek voltak a bűnösök, ezért nem láttuk és nem tudtuk törölni őket. Hülyék voltunk: indulás előtt le kellett volna ellenőrizni mindent.

Öltözködés, ruházat

Perspektíva

Viki fázós, én inkább hidegtűrő vagyok. Jobb szeretek szellősen pólóba vagy pulóverbe öltözni, inkább hűvösen vagyok egy kicsit, csak ne izzadjak meg.

Tapasztalatok

Indulás előtt nagyon-nagyon szerettük volna tudni, vajon milyen hőmérsékletre számítsunk. Elég lesz-e a pulóver, polárdzseki és kabátmennyiség, amit óhatatlanul cipelnünk kell magunkkal? Elég lesz-e Vikinek a mínusz 20 fokos hálózsák, vagy nekem a mínusz 2-es? Senki nem tudta megmondani. Szerencsére az utazási irodától és a tapasztalt barátoktól is kaptunk felszerelési listákat, így ellenőrizhettük saját terveinket, de még mindig nem tudtuk, hogy plusz 10, vagy mínusz 30 fokra számítsunk-e. Nem baj, mondtuk, Kathmandu-ban már biztos meg fogják mondani, és ott olcsón vehetünk majd mindenféle meleg felszerelést.

24. kép: Öltözék Phakding környékén

Nem volt rá szükség: Kathmandu-ban 25-30 fok fogadott minket, és megnyugtattak, hogy Namce-ban szükség esetén még nyugodtan kölcsönözhetünk tolldzsekit vagy hálózsákot. Namche-ban még mindig 15-20 fok volt, nem kölcsönöztünk semmit.

A hegyen napközben általában 10-25 fok volt a hőmérséklet, gyakran

25 . kép: ... és az alaptábornál

egy szál pólóban meneteltünk. A magasabb helyeken (Dingboche-tól felfelé) kicsit már hűvösebb volt, illetve délutánonként kellemetlenül hűvös lett (5-10 fok), túrázáshoz már hosszú ujjú pólót vettem a rövid alá, amit néha kötött kesztyűvel egészítettem ki. Viki általában melegebben öltözött, az előzőeken kívül rajta általában egy vékony, Kathmandu-ból származó polárkabát is volt, és nála a kesztyű és sapka szériafelszerelésnek számított. A magunkkal cipelt, meleg síkesztyűt egyetlen alkalommal, az alaptáborhoz közeledve vettük csak fel, amikor a hidegen (kb. -1+3 fok) kívül már jó fáradtak is voltunk.

A széldzseki viszont elengedhetetlen: a napi csomagban kell tartani. Délután gyakran kellemetlenül erős szél támadt, néha eső esett. Mindkettő ellen jól jött a fülünkre húzható fejpánt és a széldzseki. Lobuche-ból lefelé jövet, Periche környékén kifejezetten rosszul éreztük magunkat, fejünkre kapucnit, alá fejpántot illetve sapkát, kezünkre kötött kesztyűt húztunk.

A másik kötelező felszerelés a napszemüveg, és mivel a hegyen nem kapható, a tartalék szemüveg. Ilyen magasan már nagyon erős az UV sugárzás, amit a hó még fel is erősít.

Alvás

Perspektíva

L. az öltözködésnél.

Tapasztalatok

Viki fázóssága az alvásra is kiterjedt: minden este három négy pulóverben, két harisnyanadrágban, sízokniban, mínusz 20 fokos hálózsákban aludt. A magasabb helyeken még pokrócot is kértünk a teljes kupac tetejére, sőt, egyszer kesztyűt és sapkát is kellett ölteni a hideg ellen. Nekem kevesebb is elég volt: alsónadrágban és pólóban aludtam a mínusz kettes hálózsákban, és gyakran még így is melegem volt, gyakran kinyitottam a zsák zipzárját. A valóságos éjszakai hőmérsékletre csak becsléseink vannak: valószínű, hogy az alacsonyabban fekvő szállásokon (kb. Namche-ig) este kb. 10 fok lehetett, a magasabb helyeken +5 - -5.

A szobák egyébként nem túl nagyok, de hihetetlenül tiszták. Sehol nem találkoztunk bogarakkal, nem volt poros a padló és nem volt szükség a több helyen javasolt saját lepedőre sem.

26. kép: Réteges öltözködés manóéknál

Víz, víztisztítás és ivás

Perspektíva

Budapesti lakosok lévén hozzá vagyunk szokva, hogy a csapból folyó vízben megfürödhetünk, fogat moshatunk, sőt, meg is ihatjuk.

Tapasztalatok

Ezzel szemben Kathmandu-ban a csapvíz barna, a WC-t lehúzva az ember semmiféle változást nem lát. Fenn a hegyen a víz már átlátszó, de nem javasolják a megivását, még a helyiek is csak forralva fogyasztják, teát nyugodtan lehet inni. Ezen kívül iváshoz, fogmosáshoz érdemes valamilyen víztisztítót beszerezni. A társaság nagy része jódtablettát használt, mi kölcsönkaptunk egy vízszűrő pumpát, amivel napi 3-4 liter vizet „főztünk”: aktív szenes szűrés után pár csepp klóroldat jóízű, biztonságosan iható vizet biztosított.