XIII.
Metrimpex Külkereskedelmi Vállalat, millió kis cím + csoportvezető
Gondolkodtam egy-két napig, mitévő legyek. Ha már belemásztam az elektronikába (MÜFI és Technika) és beleszagoltam a külkereskedelem aljába, ezen a területen kellene próbálkoznom. Átsétáltam a párszáz méterre lévő Metrimpex-hez, a portáról megkértem a személyzeti osztály vezetőjét, hogy fogadjon. Megtette, elmondtam neki a helyzetem és hogy miért itt keresek állást. Azonnal tudta, hogy igazam van. Tudjuk, hogy nem az eszéről és jóságáról híres. - mondta valahogy így, de hát nem tudok én most osztályvezetői állást leszakítani magának! Mondtam, hogy azt kérek?- szaladt ki a számon. Jó, jöjjön vissza holnapután, körülnézek, mit tudok csinálni. Fel is vett az Elektronikus műszer import osztályra. Mondom, szerencsés ember vagyok, megint osztályrészemül jutott egy jó személyzetis.
Utcáról nyíló hodály, zsúfolásig megtömve asztalokkal, székekkel, emberekkel és iratok olyan tömegével, hogy a csapból is azok folytak. A szekrények tetejétől a mennyezetig poros iratkötegek. Itt kaptam helyet, a mögöttem ülővel nem tudtunk egyszerre felállni, nem lehetett a székeket egyszerre hátratolni. Kaptam egy, a Közgázon akkor végzett nyurga fiatalembert, aki jól beszélt arabul, de mivel oroszul is tudott, csináltuk a szovjet importot. Hogy ne szaladjanak az üzletkötők azonnal világgá, kaptunk nyugati cégeket is. A szovjet nagylistás ügyeken kívül 250 nyugati tasak, ennyi ügyletet kellett folyamatosan kezelni. Nekem kiváló dán és holland cégeim voltak, azokkal kellett az éppenhogy elkezdett angolommal boldogulnom. A külföldieket is ott fogadtuk többnyire a kupleráj kellős közepén, mert egyszerűbb volt, mint várni az emeleti tárgyalókra.
Néhány emlék-morzsa:
Az osztályvezető komoly káder lehetett, mert mindenki tudta, hogy több időt tölt a szemközti kocsmában, mint a tőlem pár lépésre nyíló - egyébként ugyancsak kupleráj - irodájában, mégse rúgták ki. A ki se nevezett helyettese is szerette a tütüt, így jól megvoltak. Én nem annyira. Mögöttem értelmes dagadt legény ült, villanyszerelőből avanzsált, japán cégeket csinált. Egyszer azzal jön vissza Berlinből (miért került éppen oda?), hogy kiváló hely, a talponállókban nem szedik össze a sörösüvegeket, be lehet gyűjteni és leadni, jól meg tudott élni belőle. Két év múlva kiküldték Tokióba kereskedelmi titkárnak.
Inkább hallomásból, mint saját bőrömön megismerkedtem Magyarország egyik legsikeresebb, leghólyagabb miniszterelnökhelyettesével. Az volt ugyanis a legfőbb érdeme, hogy több lépcsőt negligálva átnyúlt fejek fölött és úgy adott ukázokat, meg kért információkat. Hív valamelyik igazgatóhelyettes: azonnal mondjam meg, mi a helyzet ezzel meg azzal a szovjet importtal, M. elvtárs fél órán belüli jelentést kért. Hiányos azonosítási adatokkal indultam vissza a helyemre, mondtam is, vagy sikerül tisztáznom vagy nem. Egyébként is, mi az, hogy azonnal, nincsenek háborús állapotok? Máig sem értem, mi űzhette ezt a faszt, mért kergette a fél világot úgy, hogy ezzel kreálta maga körül a félszt és a kuplerájt?
Nem tett jót nekem, hogy alig tettem be a lábam a Metrimpexbe, előkészítő előadások indultak az új gazdasági mechanizmusról. A vállalat egyik vezető közgazdásza, László ... nem csak az induláskor bevezetésre kerülő reformokról beszélt, hanem előrevetítette a további szándékokat, egészen a forint konvertibilissé tételéig. Mindez évekig táplálta a reformok lehetőségébe vetett hitet bennem, pedig jobb lett volna, ha a pislákoló láng akkor kihuny.
Meglepő információkat nyertem az egyik dán partneremtől is, az elektronikus műszereket gyártó híres cég kelet-európai export igazgatójától is. Beszélgettünk arról, hogy mekkora a SZU lemaradása az elektronikai alkatrészek gyártásában, amit én 8-10 évre tettem. Az ő érvelése szerint viszont mindössze 2-3 év lehetett és ezt azzal támasztotta alá, hogy a szovjet szputnyikok felszereltségéből (mit és milyen minőségben mérnek, elemeznek) és a súlyukból nyugati szakértők pontosan kiszámították, nem kitaláció. Más alkalommal mondtam neki, hogy ismét megengedhetetlen módszerekkel folyik a szövetkezetesítés. Majd leestem a székről, amikor azt válaszolta (szinte szószerint tudom idézni): Mr. Halmos, a maguk mezőgazdasága elmaradott, a szövetkezetesítéssel 150 évet késnek. Ne törődjenek vele, milyen módszerekkel történik, essenek át rajta minél gyorsabban, az eredmények be fogják gyógyítani a sebeket. Sokszor eszembe jutott és jut, amikor a szövetkezetek, mint rendszer szapulásáról, erőszakos szétrombolásáról van szó.
Több import-fejlesztő "bevásárló" körúton vettem részt, a magyar exportot ugyanis - barterről lévén szó - szinte termékcsoportonként igyekeztek az importtal egyensúlyba hozni. Polgári területen a szovjet műszerek nem tartoztak a világszínvonalhoz, ezért ezeknek az utaknak nem sok értelme volt. A belkereskedelmi vállalatok képviselői válogattak, igénylistákat állítottak össze, majd otthon stornírozták a lista 90%-át. Az első út tapasztalatai alapján egyszerűen rühelltem ilyen utakra menni. Emlékezetes maradt mégis a legnagyobb körút. Kiev-Moszkva-Minszk-Leningrád-Tallin (akkor még egy n-nel írták)-Riga-Vilnius és valahogy vissza útvonalat repültünk be, a Baltikumban bonyodalmakkal, mert a három fővárost - katonai létesítmények fölötti repülési tilalmak miatt - nem lehetett zsinórban repülni. Sorolok érdekességeket: Városonként legalább egy komoly üzemet láttunk, előfordult, hogy többet. A méretek óriásiak, az épületek hodályok, a felszereltség többnyire hazai és eléggé elavult, a bemutatott termékek többsége silány. Kérésre elő-előhoztak korszerűt is, de azt nem ajánlhatták exportra. Általában igen jó szakértők képviselték a cégeket, az igazgatók is azok voltak, kivéve talán a Baltikumot, ahol vérlázító módon az igazgatói székben kivétel nélkül oroszok ültek, a helyiek csak a főmérnökségig vihették. Leningrádról tudta az ember, hogy gyönyörű, de meglepett Tallinn és Riga - az elhanyagolt épületek ellenére - sugárzó szépsége. Tallinn gyönyörű. Hamar kiderült, rettenetesen utálják az oroszokat: utcán érdeklődtünk volna a szállónk iránt, csak egy másodpercre torpantak meg, az orosz szó hallatára mentek tovább; a szálló éttermében oroszul akartunk rendelni, csak keringtek körülöttünk a pincérek, amikor végül angolul szólaltam meg és megmondtam, hogy magyarok vagyunk, azonnal kiszolgáltak. Ott ettem életem legjobb fagylaltját. Tallinn volt az egyetlen "szovjet" város, ahol éjszakai bárok is üzemeltek. Általában munkaebédet és baráti vacsorát fogyasztottunk, szabadidővel nem igen rendelkeztünk. Rigában tengerparti étteremben vacsoráztunk, utána megkóstoltuk a tengert. Furának találtam, hogy nyár közepén alig mennek a vízbe, megkérdeztem egy lány-csoporttól, hány fokos a víz? 14 - mondták és mentek be, labdával. Hűha, ilyen hideg vízben még nem fürödtem! A lányok viszont annyira csinosak, formásak voltak, utánuk loholtam. Mintha tűzbe léptem volna, de aztán lassan elviselhetővé vált a víz. Mikor kijöttem, az ellenőrzött hír fogadott: 12 fokos vízben lubickoltam. Rigában egyébként világhírű orgona van az egyik templomban, aki eljut oda, feltétlenül hallgassa meg. Elvált emberként nem korlátozott más az udvarlásban, mint a delegáció, arra pedig nem voltam túlzottan figyelemmel. Így történhetett, hogy Guinness-rekordot állítottam fel, legalábbis ami a hódítások kezdeti eredményeit illeti: minden egyes járatról kéz a kézben szálltam le, kivétel nélkül csinos hölggyel. Nem törekedtem rá, adódott. Felszállt a gép, körülnéztem, mindig találtam viszonzó szemeket, vagy átültem vagy mindketten elvonultunk olyan sarokba, ahol nem zavartak minket.... Teljesülni egy kis moszkvai színésznővel teljesült az affér, hivatalos vacsora után, taxi, rohanás, keresgélés, nem vált fényes emlékké a dolog. A többi a programok miatt egyszerűen elszállt. Egyet viszont ezúttal is sajnáltam kegyetlenül: Minszkben ugyanabban a szállodában lakott - és a folyosón ütköztünk egymásba - egy alacsony, filigrán, barna bőrű, zöldszemű, elegánsan öltözött kislány. Azt hittem, külföldi, kiderült, hogy ufai tatár! Valami számítástechnikai kongresszuson vett részt, szoftver-fejlesztőként dolgozott - ha jól emlékszem - katonai területen. Csak az elutazás reggelén sikerült együtt maradnunk, pár percre... Megérezte, hogy más lennék - mondta -, mint az ő durva, erőszakos férfiaik... Páradús, elszállt emlék..."
A Star
A főépület
Megnyitás után
Zsolttal szerelünk
Start
Manőverezés
Amri és a biliárd
