Intranszmas II
Az ITM párttitkárával maszek leveleztünk. Amint megtudta, hogy nagy valószínűséggel hazatérünk, könyörgőre fogta, menjek vissza kereskedelmi igazgatónak. Nem hajtott a vágy, de a híd felégetése miatt a KKM-től nem várhattam semmi jót, a Kalkuttát látogató vállalatok nem érdekeltek, maradt tehát a hólyag vezérrel megáldott Imtranszmas.
A másfél év tele volt kínlódással. Teljesen, tövig leépült igazgatóságot láttam viszont, a tőkés export megszűnt, a hatáskörök végleg eltolódtak a műszaki igazgatósághoz, ugyanakkor a kereskedelmi igazgatóság teljes felelősségét nap-mint-nap húzta alá a mind hülyébb vezér. Akkor még nem, de távozásom után - elért a hír - egy igazgatósági értekezleten, a vitát lezárandó pisztolyt rántott, lecsapta az asztalra és közölte, hogy lelövi, aki nem csinálja, amit kitalált. A párttitkár támogatása mit sem ért. Maradtak a bökversek.
Félév alatt beindítottam ismét a tőkés exportot, de tele félelemmel, állandósultak a határidő- és minőségi gondok. Egy év múlva elértük az első turnusom szintjét. Közben azonban a belföldi kereslet szűkült. Termék- és tevékenység-fejlesztési javaslataim mellett karcsúsítást, létszámleépítést is javasoltam, éspedig csak olyan területeken, amelyek az alaptevékenységet nem érintették volna: a tíz körüli sofőr helyett egyet és kocsi-poolt, valamint a nyugdíjasok (30-40 fő) elküldését. Egyöntetű "antiszociális" felkiáltás fogadta a gondolatot. Az akkor 530-as létszámból a gengszterváltást követően 50 fő maradt.
Többször agitáltak, lépjek be a Munkásőrségbe, határozottan hárítottam. Ezt aztán végképp nem! A vörösöző seggnyaló társaságban is bíztatott, hordjak vöröscsillagos sapkát, hadd találjanak majd könnyen célba a vörös-vadászok. Most bitorolja az ITM székházát.
Az MSZMP, Kádárral az élen, és ennélfogva a kormány is messze lemaradt Gorbacsovéktól, a "tábor" reform-országából ortodox országgá lettünk. Minisztériumi főosztályvezetővel is váltottam erről néhány mondatot, teljesen egyetértett velem. Nem lehetett azonban tudni, Kádár mikor adja be a derekát vagy mikor váltják le.
A XIII. (?) Pártkongresszus határozatai, főként a teljesen megalapozatlan jelszó, hogy most aztán jön az életszínvonal-növelés, annyira feldühített, hogy fogtam az újságot és a párttitkár asztalára tettem: nagyon fogjuk ezt szégyellni! Én tényleg szégyellem, hogy akkor még párttag voltam. Igaz, mindenki tudja, belépni könnyű volt, kifelé nehezen nyíltak az ajtók. Többnyire tönkrementek, akik kiléptek.
Még Kalkuttában voltunk, amikor a feleségem ajánlatot kapott volt főnökétől: csináljanak maszek irodát. Nem mert akkor lépni, félt a bizonytalanságtól, visszament az állami céghez, ahonnan eljött és ahol fenn kellett tartaniuk a helyét. Amikor szembeültették azzal, akit pótlékául vettek fel és kiderült, hogy mindketten azonos rangban vannak, otthagyta a céget és elfogadta a volt főnöke ajánlatát. A megbeszéltek szerint biztosítanom kellett a hátteret. Félév múlva éreztem, hogy forognak a kerekek és kezd megnyugodni.
Nem bírtam tovább, elkezdtem én is keresni a maszek megoldást.
Lassan eljutottunk páran a kisszövetkezet gondolathoz. Nem bírtam kivárni azonban, hogy a gondolat cselekvéssé érjen. Vad kilépés helyett a kevésbé fájdalmasnak látszó megoldást választottam: beszüntettem a tagdíj-fizetést, aminek három hónap múlva a tagság megszűnését kellett jelentenie. Nem hagytak simán távozni. A párttitkár és a személyzetis többször agitált, meg tanácsolta, ne tegyem tönkre magam, aztán felhívott a kerületi "instruktor", kérte, menjek be vagy kijön, megmondtam, a döntésem végső. Erre küldtek egy kizáró végzést vagy határozatot, az ostobák. Kizártak, mint József Attilát, de nekem ez nem fájt, nem írtam "A semmi ágán ül szívem...." verset. Lehet, nekik kellett lobogtatniuk, hogy eljárnak a hűtlenekkel szemben?
1987 február elején aztán beadtam a vezérnek a felmondólevelem és a hónap végén kiléptem. Életemben másodszor a semmibe. Elvágtam minden kapcsolatom a szocializmussal, a szakszervezeti tagságot is beleértve. És nem rendelkeztem még semmi támasszal. A feleségemnek is csak utólag mondtam meg. Ő is, a rokonaim, barátaim is őrültségnek tartották a lépést, hiszen a rendszer csúszott ugyan a lejtőn, de messze nem lehetett a teljes összeomlást érzékelni. Elvágtad magad örökre - mondták.
XVI.Vállalkozó voltam Magyarországon
A Verzálterv tagságom dátumaiból kikövetkeztethető, hogy parkolópályára kerültem. Kiléptem a semmibe, elkezdtem komolyan szervezni a kiagyalt kisszövetkezetet, akkoriban azonban ez nem ment napok alatt. Azt tanácsolta könyvelő, hogy a jogfolytonosság biztosítása érdekében valahol jegyeztessem be magam, ezt vállalták a Verzalterves ismerőseim.
1987 április 16.-án megszületett az ECHO Kereskedelmi és Szolgáltató Kisszövetkezet, 23 taggal (műegyetemi oktatók, akik az ITM-el álltak kapcsolatban és ITM mérnökök) és 153.000,- Ft jegyzett tőkével, ebből 23000 volt az én befektetésem. Nem emlékszem, miért tolódott szeptember 1.-re a munkakönyvi bejegyzésem. Alaptevékenység: építészeti és anyagmozgatási-raktározási tervezés (esetleg kisebb kivitelezés). Kibéreltünk egy magántulajdonban lévő lerobbant üzlethelyiséget, sajátkezüleg (a 23-ból négyen-öten) ajtót, ablakot és padlót cseréltünk, felújítottuk az elektromos szerelvényezést, kimeszeltük a két kis helyiséget, visszaszereztük a kikapcsolt telefont, vettünk a lábukon alig álló székeket és asztalokat. Júniusra lettünk kész. Kimondtunk néhány alapszabályt: csak a titkárnő-mindenes kap fix fizetést, a többiek (akik engem kivéve másodállásban csinálták, amit csináltak), engem, az elnököt is beleértve, csak az általuk hozott-végzett munka arányában jutnak jövedelemhez; minél kisebb (!) munkákkal kezdjünk, hogy gyorsan tudjunk teljesíteni és pénzhez jutni. Leültem az egyik rozoga székre és hónapokon keresztül telefonáltam (ledaráltam az ujjam) és tárgyalásokra jártam. Hetek múlva jutottunk munkákhoz, én valamikor ősszel kaptam először 2000,- forintot. Lassan kiderült, hogy a társaság háromnegyede nem igen tud vagy akar munkát hozni, a munkakedve se nagy, szélesíteni kellett a tevékenységi kört, elkezdtünk külkereskedni. Agy-exporttal kezdtük, ezúttal szoftvereseket exportáltunk Angliába és az NSZK-ba, majd általános kereskedéssel bővítettünk, elsősorban műszaki termékeket exportáltunk a SzU-ba, majd bartereztünk (műszaki termékek, konzervek, italok, mifene oda, fémek és fa onnan). A körülbelüli árbevételre emlékszem, az indulás éve: másfél millió; 1988: 4,5 millió körül; 1990: 12 millió; 1991: 50 valamennyi. Innen nagyon keverednek az emlékek, egyrészt, mert '89 végén megalapítottuk az ECHO Kelet-Nyugat Kereskedelemfejlesztési Kft-t és nyilván a két szervezet együttes árbevétele jár a fejemben, másrészt évente többször bővítettük a tevékenységet, használt autó importtal, szatellit-rendszerek importjával kezdtünk foglalkozni, majd közös irodát nyitottunk az Orionnal Moszkvában és az Orion exportjának ellentételeként megjelenő olajat mi értékesítettük a Mineralimpex-nek. '92-ben és '93-ban 300 millió körül teljesítettünk és volt olyan pillanat, amikor többmilliárdos szerződéses állománnyal rendelkeztünk. Több vegyesvállalatot alapítottunk: Csecsenföldön, Litvániában és Ukrajnában, kétszer költöztünk, a harmadik helyünk komplett épület volt, kezdtünk jólmenő vállalkozásnak kinézni. A nyugati partnerek nem hittek a számoknak, a KKM mint jelentős exportőröket tartott minket nyilván.
A KKM, megismerve a csecsenföldi tevékenységünket és kapcsolatainkat, meghatalmazott olyan puhatolózó tárgyalások folytatására, hogy a függetlenségi törekvéseik sikere esetén milyen mélységű kapcsolatok alakulhatnának ki a két ország között. Így találkoztam az akkori miniszterelnökkel is. Az egésznek az oroszok vetettek véget, amikor legázolták Csecsnyát.
Ezzel egyidejűleg több sebből kezdtünk vérezni, a legfőbb gondot az orosz, illetve volt szovjet gazdaságok gyakorlatilag teljes összeomlása jelentette, amellett, hogy kiderült, szinte valamennyi ottani kapcsolatunk volt párt- és komszomol-vezér, utolsó gazember, szuper-szélhámos. Sorolok pár emberkét: városi pártbizottság tagja, megyei komszomol-bizottság titkára, rendőr-parancsnok, aki nyugodtan elmondta, hogy két kiló aranyat lopott Szibériában. A többmilliárdos kötésállomány hirtelen tízmilliókra zsugorodott, márpedig a létszámot a kötésállomány alapján fejlesztettük fel. Kiderült, hogy az ORION-ITM iroda ügyintézője egyrészt óriási kuplerájt tart az ügyeinkben, másrészt azt továbbít, ami más kapcsolatának nem kell.
Itthon nem tudtam a gyors fejlődést lekövetni, stabilizálni. Igyekeztem a tevékenységeket önálló gazdasági egységekre bontani, felelős vezetőkkel megfejelni, de ezek egymás után nem váltak be, újra és újra rám terhelődtek a feladatok. Az egyik barterünket finanszírozó bank váratlanul a megállapodottnál nagyobb jutalékot emelt le a számlánkról, milliókkal átlépve a szerződött értéket és nem lehetett mit kezdeni vele, egy ügyintézői hiba ötmilliót vitt el, az APEH két évben egymás után tartott revíziót, a második évben két hónapra leblokkolva a teljes könyvelést (mivel félre nem érthető célzásra nemet mondtam). Banki átutaláson többszázezret vesztettünk leértékelés és a banki rendszer lassúsága miatt. Külföldiek nem hitték el, hogy ilyen előfordulhat, a bankkal viszont megint nem lehetett mit kezdeni.
Mindennél nagyobb bajként jelentkezett azonban, hogy a könyvelést is képtelen voltam úgy kialakítani, hogy lépést tudjon tartani a fejlődéssel. Többször került sor váltásra, jóindulatú és szorgalmas könyvelő nem bírta a terhelést, otthagyott, neves könyvvizsgáló teljesen alkalmatlannak bizonyult, végül külső cégnek adtam ki, akkor meg az egyeztetési nehézségek bizonyultak áthidalhatatlannak. Pedig ez kulcskérdés.
Egyszerre három helyen botlottunk meg, legalábbis elmaradásokat jelzett mind az APEH, mind a VPOP, mind pedig a TB, összesen 4,8 millió összegben. Az utóbbi kettőnél személyesen jártam el, a VPOP-nál egyszerűen nem lehetett tisztázni a dolgokat, mert a gépi nyilvántartásukat kézi helyesbítések tarkították, a TB-nél könyvelési hibára derült fény, ami kis összeg volt, de a kamatterhei közel millióra nőttek. Ezek elengedését kértem, nekünk nem adták meg, félév múlva mindenkinek elengedték, aki kérte. Ja, és voltam olyan balga, hogy az alkalmazottakat a teljes, tényleges jövedelmükön adminisztráltam, ami gyilkos dolog Garasországban a rendkívül magas közterhek miatt. Ma már tudom, ostoba dolog volt!
Először az ECHO Kelet-Nyugatot számoltam fel, a német partner a tervekben szereplő, többmilliárdos kötésállományon alapuló eredményhányaddal megfejelt tőkerészt követelt és kapott meg, az egyik magyar partner meggyanúsított, hihetetlen volt az egész. Az anyacég felszámolási eljárása során tisztázódott, hogy a céggel szembeni tényleges követelések mindössze hétszázezer forintot tesznek ki! De lezártuk az ECHO-történelmet, nem láttam értelmét ilyen közegben viaskodni. Aljasabbnak kell lenni az aljasoknál, ha boldogulni akarsz!
Az ECHO utolsó vagy utolsóelőtti évében nyugdíjaztattam magam, de egyrészt nem tudtam meglenni munka nélkül, másrészt Amrita csak a gimnáziumnál tartott, megoldást kellett keresni. Megalapítottunk a feleségemmel Halmos és Társa Kft néven egy gyakorlatilag egyszemélyes céget, aminek a fő tevékenysége rövidesen a 8mOD versenyvitorlás gyártatása és értékesítése lett. Erről azonban írtam pár sort külön oldalon, akit érdekel, olvassa el:
Mielőtt zárnám soraimat, adom négy írásom URL-jét, politikai pamfletek vagy nevezhetők másnak is, mondjuk csendes káromkodásnak a fölött, ami Magyarországon a politika színterén történik:
A garasországi neokapitalizmus természetrajza, áttekintés a történelmi közelmúltunkról, az Átkos időszakról és a gengszterváltást követő négy évről;
A garasországi neo(vad)kapitalizmus tündöklése, rövid összefoglaló a Horn-kormány éveiről;
A garasországi neokapitalizmus új vezéreinek fertelmei, átkozódás a FIDESZ-uralomról;
Garasország ma (2002- ), kevéske jó és jó nagy adag kaki.
Jó ez a számítógépes szövegszerkesztés, most befejezem magamat, de ha az oldal aljára lapoz, ott gyűjtöm a pótlandókat, mielőtt elpatkolok, szeretném kiegészíteni, ápolni, szebbíteni ezt az írást.
Ecce homo!
Egy hétköznapi ember, aki szürke életét Közép-Európában (és nem Közép-Kelet Európában, tessék a térképre nézni, az Uralig hosszú az út!) élte.
Hitt valamiben, igazságosabb, egyenlőbb, emberibb (mint a kapitalizmus) élet lehetőségében, súlyosan csalódott.
Végignézte, hogy döglesztik meg a hazáját, hogy aztán sakálokká válva marcangolják, hordják szét a cafatokat saját kis odúikba és a mögöttes hordák hombáraiba.
Öngyilkosság? Csak az aljasoknak hódolna be a tettel. Újra és újra reménykedik, most az egységes Európában és abban, hogy gyermekeinek talán valami jobban is lesz részük.
Élen
Micsoda méretek!
Halzolás Alsóörsnél
Viharos szélben, ellenfényben
Technikai gondok - vége
Az utolsó nyugodt pillanatok
Az első fröccs után
A nyugalom
A vihar szinei
Puhafül is maga a nyugalom
A 8mOD '97-'98-ban
Fináczy
Bója
Szorgos méhecskék
Félszigetkerülő - egy kis tumultus
Halzolás
Versenyben Fináczyval (percek)
Solti - maga az ördög