<<< Vissza

VII.

Oktatás:

Hazapenderülésem után derült ki, hogy odakint talán egy halovány fokkal kevesebb figyelmet fordítanak az elméleti oktatásra (nem rosszabbat az én területemen, csak kevesebbet: óraszám, tárgy), viszont jóval többet gyakorlatira. Az első két szemeszteren mindenféle műhelymunkára fogtak minket: asztalos, vászon-kezelés, hegesztés, fémmegmunkálás, mifene. A nyári gyakorlatokon pedig be kellett állni szerszámgépek mögé és keményen dolgozni. A moszkvai II.sz. Csapágygyárban csapágygyűrűket esztergáltam például, igaz, én egy gépen, mellettem egy szerencsétlen asszony négyen. Szinte futólépésben járta körbe a gépeket és csak pillanatokra tudott megállni a gépek melletti oszlopnál, ahol levegő-befúvó nyílás alá tarthatta a fejét. Befejezés és próbaüzem alatt állt az első automata csapágygyártó sor, acélrudakat adagoltak elől és kartondobozokba csomagolt készáru jött le a sorról. Közben a golyókat úgy osztályozták, hogy egy csőből vagy vályúból acéllemezre pottyantották. A kifogástalanok egy meghatározott rekeszbe pattantak. Üzemlátogatásra is vittek bennünket. Jártam például a Moszkvics autógyárban, nem világcsúcs, de két dolog is érdekes volt vagy talán három is: a motorblokkok öntvény-formáit előregyártott darabokból rakták össze; ugyanezek öntését futószalagon, mozgás közben végezték; a  motorblokkot automata gépsoron munkálták meg, egyetlen puffer-szünettel. Emlékezetes az egyik moszkvai repülőgépgyárban tett látogatás. Ott készült az IL-18-as prototípusa, nemezpapucsban dolgoztak rajta. Láttam szegecselő automatát, ami több négyzetméteres szerkezeteken végezte el egy művelettel a szegecselést, mutattak fél szárnyat, amit ragasztással hoztak létre. Az egyik műhelycsarnokon gyorsan kellett keresztbe átmennünk. Szárnyakat gyártottak. Kérdezem a kísérőt, hány Mach-al repül ez a gép? Még nem repül, prototípus. - szólt a válasz, és egyébként se mondhatom meg. Mondom, a nyilazás 2M-re utal. Csak mosolygott és kicsit biccentett. Az 50-es évek közepén járunk!!

Még egy-két érdekesség:

Mi volt az éppen taglalt témakör, a csuda tudja már. Kitért az előadó a német-szovjet baráti korszakra. Jártunk üzemlátogatásokra - mondja -, az üzem megtekintése után az egyik alkalommal megyünk be gyorsan a Nagykövetségre és hívják elő a filmjeinket, amiket a kabátgombunkba épített fényképezőgépekkel csináltunk. Mind fekete volt. Hosszú folyosón vezettek át minket a látogatás végén, akkor nem tudtuk, de nyilván ott sugároztak be bennünket. 

Maglepő kijelentés hangzott el valamelyik prof szájából: Maguk azt hiszik, repülőmérnökök lesznek, pedig a többségük rakétatechnikával fog foglalkozni.

Majd később: Nincs messze az idő, amikor embert küldünk a világűrbe. Nagy erőkkel dolgozunk rajta. Ebben akkor az volt a fura, hogy derült égből villámcsapásként hangzott el. Pár évvel később, amikor fellőtték Gagarint, azon csodálkoztam, milyen rövid időre volt szükségük az első hír felröppenéséhez képest!

A gyakorlati oktatáshoz tartozott az is, hogy több repülőgép és rakéta állt a rendelkezésünkre, hogy tanulmányozzuk azokat. PO-2-től a MIG-15-ig és a német V-1, V-2. Ez utóbbiakról ott is sokat tudott meg az ember, de Belgiumban is meséltek róluk a fiúk, sok ugyanis Belgiumban csapódott be. A lakosság körében keltett rémületen kívül jóval kisebb hatásfokot értek el mindkettővel, mint amit a németek elképzeltek vagy amire az első alkalmazásuk után az angolok számítottak. A lényeg röviden:

A V-1 léglökéses gép volt és felívelő-, vízszintes- és zuhanó szakaszból állt a pályája. Számítógépes vezérléssel rendelkezett! A leglényegesebb gond  az volt vele, hogy az angolok egyrészt rendelkeztek már radar-technikával, korai szakaszban felfedezték őket, másrészt a legjobb vadászgépeik ugyanolyan gyorsak voltak, mint a V-1. A vízszintes szakaszban elképesztő százalékukat lőtték le az első riadalom után. A V-2 igazi rakéta volt, ballisztikus pályán repült. Két hibája volt, az egyik érthető: nem volt túlságosan jó a célzási pontossága. A másik érthetetlen: a detonátora ütésre működött, ahelyett, hogy légnyomásra beállíthatót használtak volna. A várakozás az volt, hogy háztömböket pusztít el, de a rossz detonátor miatt oly mélyre fúródott be, mire felrobbant, hogy "csak" egy-egy házat repített a levegőbe. Egyébként nem lehetett ellene másként védekezni, mint a földön megsemmisítve. Ezt, azt hiszem, egy háborús filmből tudom. Az angol felderítés sokáig nem találta se a gyára(ka)t, se a kilövőállásokat. Bonyolult, nagykiterjedésű szerkezeteket kerestek. Egyik fotósuk fedezte fel valamelyik légifelvételen, hogy sok egyforma négyzet látható meghatározott kis területen. Nem tudták, hogy ezt keresik, de mint szokatlan jelenséget, azonnal elkezdték bombázni. Kiderült, telitalálat volt, kis betontömbökre állítva indították a V-2-ket. A bombázásokkal gyakorlatilag véget vetettek a V-2 támadásoknak.

Mint a tanárok származására tett megjegyzéseimből sejthető: az oktatók között rendkívül sok volt a nem orosz vérű. Különösen a zsidók, örmények, baltiak játszottak jelentős szerepet. Ez annál is érdekesebb, mert a nagy és átkos SZU egyik legnagyobb gazembersége  a fajgyűlölet, a kirekesztés volt. A személyi igazolványnak megfelelő belföldi passzportban létezett a nacionaljnoszty (nemzeti hovatartozás) és beírták, hogy jevrej (zsidó), cygan (cigány), stb. Ez arra volt jó, hogy távoltartsák a "kényes" területekről azokat az etnikumokat, amelyek ott és akkor nemkívánatosak voltak. Zsidó nem tölthetett be magasabb párt- és kormánytisztséget, nem dolgozhatott katonai területen, beleértve a kutatást is. Vagy például, akkoriban, 1954-55 körül indítottak a másik polgári repülőmérnöki egyetemen atomhajtómű tanszéket, oda kizárólag oroszt vettek fel.

Erről jut eszembe, hogy két magyar koponyát említettek meg, illetve tanítottak az egyetemen, kettővel pedig az egyik nagy antikváriumban találkoztam, anélkül, hogy ilyen szándékom lett volna. Először matematikai előadáson hangzott el, hogy az adott témával többek között a magyar Halmos (hm, László?) foglalkozik  Szegeden, meg is kérdezte a prof, nem rokonom-e? A másik Kármán Tódor volt, akit először angolosan írt fel a gázdinamika prof (Theodor...), aztán így, eredeti magyar ékezetekkel és megkérdezett, jól írja-e? Három-négy elméletével, képletével foglalkoztunk és kifejezetten hangsúlyozta, hogy ő volt az amerikai rakétaprogram igazi atyja és nem von Braun. Az elméletet, kutatást Kármán uralta, von Braun konstruktőrként jeleskedett. Nagyon furcsa érzés fogott el, amikor két magyar szerző könyvét fogtam kézbe perceken belül az említett antikváriumban: Jánossy György "Kozmikus sugárzás"-a, hatalmas mű volt az első, Szentgyörgyi Albert kis, füzetszerű műve, a Bioenergetikája a másik, mindkettő angolból oroszra fordítva és egyik se említette magyar származásukat. Szentgyörgyiről - pontosan emlékszem - mint nagy amerikai tudósról írtak a bevezetőben. Jánossy már ködbe vész. Apropos, Jánossy: ismertem a sofőrjét, mesélte, annyira szórakozott volt, hogy rutinná vált, ránézett a zoknijára, amikor beszállt a kocsiba és ha lyukasnak találta, kiszállt egy Röltexnél, vett egy párat és megkérte, cserélje le a lyukast.

Közben zajlottak a politikai események. Sztálin halála után pár hónappal érkeztem Moszkvába. Újabb pár hónap múlva hívták össze a nevezetes pártkongresszust, amin Hruscsov kiátkozta Sztálint és bandáját. A zárt űlésen Hruscsov beszéde állítólag 12 órát tartott, ennek a felét felolvasták párt-taggyűléseken, negyedét pedig, azaz cca. 3 órát Komszomol-taggyűléseken. Az egyetemünkön tartott felolvasáson én is résztvettem. A megkurtítás nyilván úgy történt, hogy a legrettenetesebb részleteket hagyták ki, puhították a tartalmat. Ez a nagyon kigyomlált információ-tömeg is annyira hihetetlen és elborzasztó volt, hogy egyetlen részlet felemlítése is sok az idegeknek. Ítélet nélkül kivégzettek, városi párttitkár, akinek eltörik kezét, lábát, aztán amikor épphogy összehegednek a csontok, megismétlik a kínzást. Lelkes kommunista vezető, aki a saját vérével ír levelet Sztálinak, felhívva a figyelmét a "betolakodott ellenségre". Teherautón szállított vádlott, a teherautó falnak rohan, mindenki ép marad, a sofőr is, de a vádlott szörnyethal. Sorolnám proletár, de unnád...Az előadás, illetve felolvasás után az elsők között hagytam el a termet, behúzódtam egy ablakfülkébe, mert a mozgás nehezemre esett. Egyszercsak arra figyeltem fel, miként botladoznak ki a teremből a többiek. Mint a letaglózott birkák, lógó orral, csak előre nézve vonultak a folyosón. A többség hitt az eszmékben, a rendszerben, szülőket, testvéreket veszített, akik a haza védelmében pusztultak el, Sztálint tényleg a haza megmentőjeként tisztelték, akkoriban mondták el, hogy háztetőkön mászva közelítették meg a Vörös Teret, hogy lássák a temetést. És most minden összeomlott bennük. Sajnálatra méltó látvány volt a sok letört ember.

A kongresszuson résztvett Rákosi is és szokás szerint ellátogatott az ösztöndíjasok gyűlésére. Rövid beszédet tartott, emlékeim szerint semmi különöset nem mondott.  A levezető elnök, a követség valamelyik embere hozzászólásokra szólította fel a diákokat. A felső évfolyamosok egymás után kértek szót és olyan "kényes" kérdésekkel bombázták Rákosit, hogy én csak tátogtam: az 5-éves terv körüli gondoktól kezdve, "a metró-építkezés miért állt le" kérdésen keresztül a mezőgazdaság rossz helyzetéig kérdeztek mindent. Pár hozzászólás után kisebb zavar az emelvényen, aztán Rákosi emelkedett szólásra és néhány kényszeredett válasz után sietve távozott. Állítom, "moszkoviták" voltak az elsők az életében, akik kellemetlen kérdéseket mertek feltenni neki.

   Folytatás >>>