"Az igazságot nem lehet bebizonyítani, csak törekedni lehet erre." (Lin Yutang: 'Mi, kínaiak', Előszó)
*
Miért adtam ezt a címet a beszámolómnak: 'Mese hab nélkül'? Mert mesének tűnhet mindaz, amit írni készülök, mese habbal, mondhatja az olvasó, magyaros kiszólással. A habot a kommunista kormány - annyira megszokott, hogy már-már kötelezőnek érzett - öntömjénező propagandája jelenthetné. Igyekszem lesöpörni a megtévesztő habot a mese-tortámról.
Mert mesés világ ez az ország hab nélkül is, a maga tiszta valóságában. Mese a múltja, mert ragyogó alkotókészségről, óriási erőről, duzzadó művészetről tanúskodik. Mese a jelene is, mert ilyen gyors átalakulást, pár évtized alatt birodalomformáló fejlődést ritkán élhetett és élhet meg a világ. És mesés jövőbe lát, aki kicsit is nyitva tartja a szemét, fülét, ért a tisztaságból, a mosolyból, a szorgalomból és a szinte profetikus jövőbelátásból, jövőnek építésből.
És mese mindaz, ami következik, mert ezúttal akkora adathalmazzal és ország-, népismerettel kellene megbirkóznom, ha részletes és pontos leírást akarnék adni mindarról, amit láttam és ami mögötte van, amihez se energiám, tudásom nincs, se bátorságom, hogy a lehetséges tévedések útvesztőiben bolyongjak. Akit a pontos történelmi adatok, összefüggések vagy a látnivalók leírása érdekel, azok részére angol és magyar linkek sorát gyűjtöttem össze és teszek elérhetővé lentebb.
Írok tehát emlékezetből, sokszor belekukkantva a rendelkezésre álló forrásokba, nehogy túlságosan üres legyen a mondókám.
A kellemetes meglepetések sora már Ferihegyen elkezdődött. A Hainan kínai légitársaság magyar pilótája és magyar steward-ja mellett felvonuló kínai stewardess-ek egyenruhája feltűnően kellemes hatást váltott ki az utasokból visszafogottan alkalmazott népi motívumaival. A hölgyek európai termetükkel és csinosságukkal vonzották a férfi-tekintetet. A hosszú út alatt fáradhatatlannak és bájosan kedvesnek bizonyultak. Jó jel az induló csapat számára. A Boeing 767 kellemessé tette a fárasztó utat.
Hajnalban érkeztünk Beijing-be (Peking) és a repülőtér szinte nyomasztó hatást tett rám méreteivel és tisztaságával. A kétszázvalahanyadik kapun léptünk be Kínába, ilyen nagyságrenddel csak a legfejlettebb országok repülőterei dicsekedhetnek. És minden működött, sehol se akadtunk el, a csomagokra alig kellett várnunk. A szálloda csak délutántól állt rendelkezésre, ezért a légkondicionált, tiszta busz azonnal a útiprogram első állomására vitt bennünket. Induláskor még észleltük, hogy a repülőtér bővítése nagy erőkkel folyik, Beijing a 2008. évi Nyári Olimpiára készül. A városközpont felé városon kívül és belül egyaránt sztrádán haladtunk, csak a közvetlen városközpont 'szűkült be'. Többnyire 2x3 sáv szolgálta az autóforgalmat, majd fasorral leválasztott többméteres sáv állt mindkét oldalon a kerékpárosok, motorosok rendelkezésére. Meglepő volt a gépkocsiállomány minősége is: modern személykocsik és a legmodernebb dizájnokkal dicsekvő buszok. Indiát ismerve egészen másra számítottam: rozoga, lestrapált közlekedési eszközökre. Aztán jöttek a városon belüli többszintes útkereszteződések, három sztráda-szintű út egymás fölött: tiszta Amerika! És építkezés mindenütt, amerre a szem ellát. Az állványozás technológiája is meglepően korszerű (Kínát többek között azzal szapulják a szapulni akarók, hogy termelékenysége 1,6x marad el a fejlett világétól.), az állványozással biztos nem pazarolnak: a néhány szintet átfogó szerkezet - ha bambusznádas is - 'csúszó', csak az éppen legfelső szinteket fogja körül és átláthatatlanul le van függönyözve, védve ezzel a környezetet. Már az első pillantások is meggyőzik a látogatót arról, hogy a környezet Kínában szent. A városon belül is akár ligetben érezheti magát az autózó, olyan gazdagok a fasorok, a térválasztó sövények, amik többnyire többszínűek és virág-sávokkal váltakoznak. Egyszerűen gyönyörű!
És Kína már ma büszkén állítja, hogy a 2008-as Olimpiával és a 2010-es sanghaji Világkiállítással el fogja bűvölni a világot. Semmi kétség, kedves olvasó.
A busz a város központjában, a Tiananmen térre, a Mennyei Béke Kapujára nyíló csupa zöld utcában állt meg. Óriási tömeg, nyüzsgés, a kézből árusítók megrohantak minket. A tér méretei arról a pontról, ahol beléptünk, nem voltak érzékelhetők. Jobbra a végtelenbe nyúlt, balra a régi pályaudvar angolos épülete határolta az utcát és teret egyaránt, szemben két 'kínai' épület, az egyik, a 'Qianmen-kapu' a teret-várost valaha védő kilenc kapu egyike. Idáig nyúlt a talán közel km hosszan kígyózó tömör sor: a tér közepén épült Mao-Zedong (régebbi átírás szerint Mao Ce-tung) mauzóleum látogatóinak sora. Színes felsőt és turista fejfedőt viselő, vidám emberek. Megdöbbentett! Nem értettem, hogy az ország fejlődését évtizedekre gúzsba kötő, a 'kulturális forradalom' szörnyűségét kitaláló, tízmilliók haláláért felelős embert miként lehet imádni? Egyértelműnek tűnt, hogy nem kényszer hajtja oda ezeket a hódolókat. Néhány napja pár mondattal helyre tett egy most Magyarországon élő nagyon csínos fiatalasszony, egy finn golfozó felesége. Egyszerű: Mao nélkül nem születhetett volna meg az új Kína, amelynek már egyharmada Japán terület volt. Az ő generációja számára is világos ez a tény, de a szülei és azok generációja igen mély tisztelettel adózik a államalapító hősnek. Kattant: a kommunizmust nem idegen erő hurcolta be az országba, a függetlenséget se csak a külföldi hatalmak Japán fölötti győzelmének köszönheti, hanem saját forradalmárainak is! És ez mindent más színbe öltöztet. A bölcs mondatokat még bölcsebb követte: a hibái talán annak köszönhetők, hogy túlságosan sokáig maradt hatalmon, ami általában megrontja az embereket. Kínát dicsérő mondataimat se ujjongással fogadta. Halkan hozzátette, hogy nem láthattuk az elmaradott vidékeket, ahol még szörnyű körülmények között élnek az emberek. Megemlítettem Tibetet, nem - mondta - sokkal elmaradottabb területek is vannak nyugaton.
Visszatérek a világ legnagyobb terének mondott (880x500 m), nagyrészt üres térre (sokunknak okozott csalódást), amelyre hétköznapi halandó nem léphetett be, fallal volt körülvéve és mintegy a császári palotaegyüttes előteréül szolgált. A falakat - ha jól értettem - a teret körülvevő, a népi demokratikus rend jelképeiként is szolgáló épületek miatt bontották le. A ma Tiltott Városként ismert épületegyüttes bejáratán kívül, amely Mao arcképét hordozza, négy építményt kell felsorolni: a már említett Mauzóleumot, amely jelentőségén és méretein kívül építészetileg nem mutat sokat, az Országos Népi Gyűlést, ahol a Párt kongresszusait tartják, a Kínai Történeti Múzeumnak és a Forradalom Múzeumának egyaránt teret adó épület számunkra elsősorban azért volt érdekes, mert az épület közepén látható a 2008. évi Olimpiáig hátralévő időt számláló óramű, és végül a Mauzóleummal szemben emelt Nép Hőseinek Emlékművét. Ez utóbbi a legérdekesebb a futó látogató számára, mert a forradalom fontosabb eseményeit ábrázoló márvány domborművek díszítik. Szokatlan 'forradalom', az egyetlen szóba összefogott események az 1840-es ópium-égetéssel kezdődnek és a japán megszállók ellen folytatott 1937-1945 évi háborún keresztül a népi demokrácia 1949-es kikiáltásáig több kiemelkedő eseményt foglalnak magukba.
A térről aluljárón keresztül vezet az út a Tiltott Városba (Gugong Bowuyuan). Először itt, az alagútban éreztem meg a diktatúra leheletét. Katona járőr-párosok meneteltek kemény tartásban és mereven maguk elé nézve a tömeg között, mintegy figyelmeztető jelként: a hatalom figyel benneteket, jámborok. Nem tetszett, mint az NDK katona-rendőr páncélsisakos járőrei se, anno.
A Tiananmen-tér felől a Wumen, azaz Meridián Kapu épületén keresztül léphet be az ember. A bejárat előtt dobogón díszőr feszít kellemes egyenruhában és mozdulatlanul. Kivéve, ha fotózni akarják, akkor igen rövid tiltakozó mozdulatot tesz kezével és fejével egyaránt (145. kép). A szám-misztika rögtön a kapunál elkezdődik: az elefánt-betörés ellen védő bronz-félgömbök sorai 9-9 darabból állnak, aki egy sor mind a kilenc félgömbjét érinti, szerencsés lesz. A 9-es szám, mint a tízes számrendszer legnagyobbika a császárok szerencse-száma. Talán ezért van a 101, 2 hektáros területen - a világ legnagyobb épen maradt palotaegyüttesében - 9999 terem! Rám kellemesen hatott a virágnyelv, helyesebben virágos nyelv, amivel a kínaiak az épületeiktől kezdve a szállodákig és az éttermekig becézgetik kedvenceiket. A Tiltott Város kapujától Aranyvíz híd vezet a Legfőbb Harmónia Kapujához, amely a külső palotaegyüttesre nyílik. Ennek fő épületei a Legfőbb Harmónia Csarnoka, a Teljes Harmónia Csarnoka és a Harmónia Megőrzésének Csarnoka. Aki látta a Marco Poloról szóló filmet, ráismerhet az épületekre, a csodás trónokra, a film itt készült. (Máris bajban vagyok: Marco Polo 1254-től 1324-ig élt, a nagy mongol kánt, Kublai-t látogatta meg Beijingben 1266-ban, míg a Tiltott Várost 1406-ban a Ming-ek kezdték el építeni!?)
***
